Lengyel elnökválasztás: túl szoros az eredmény, még nem biztos a liberális győzelem
Egy százaléknál is kisebb különbséget jelez a voksolás lezárulta után közölt exit poll, a végleges eredményre hétfőig várni kell.
Egy százaléknál is kisebb különbséget jelez a voksolás lezárulta után közölt exit poll, a végleges eredményre hétfőig várni kell.
A helyzet azonban még igen képlékeny, sokat nyom a latban a külföldön leadott mintegy félmillió szavazat.
Vasárnap tartják a lengyel elnökválasztás első fordulóját. Ha továbbra is olyan államfő lesz, aki szemben áll az alkotmányos kormánnyal és megbénítja a törvényhozást, az akár Donald Tusk miniszterelnök bukásához vezethet.
A vád szerint Mateusz Morawiecki 2020-ban túllépte hatáskörét, amikor a járvány kellős közepén kizárólag postai úton akarta lebonyolíttatni a köztársasági elnökválasztást. Ezzel 70 millió zloty (ma csaknem 7 milliárd forint) kárt okozott a közvagyonnak.
Trump intézkedéseit, a németországi helyzetet és a volt lengyel kormánypárt kavarásait is elemzik a világlapok. Válogatásunk.
Az FPÖ hatalomra kerülése Ausztriában újabb válság kezdete lehet Európában.
Egykor Orbán Viktor neve egyet jelentett a szabadsággal. Mára egyet jelent a törvénysértések következményeitől való szabadulással – írja Bartosz T. Wieliński, a Gazeta Wyborcza főszerkesztő-helyettese. Vélemény.
Tiltakoznak az új alaptanterv ellen, amelyben egészségtant és állampolgári ismereteket is tanítanának.
A PiS a parlamenti ciklus hátralévő három évében mintegy 75 millió złoty (7,1 milliárd forint) közpénztől eshet el.
Ez volt az egyik fő téma a Jog és Igazságosság (PiS) szombati kongresszusán, ahol Kaczynski pártelnök alkotmánysértéssel, nemzetellenességgel vádolta Donald Tusk kormányát.
Marcin Romanowski ellen közpénzek pártérdekből történő felhasználása miatt indult eljárás, de nem ő lenne az első lengyel képviselő, aki Magyarországon keres menedéket.
A PiS a demokrácia elleni támadásról beszél. Ám a bizottság függetlenségét kormányzása idején éppen ő gyengítette.
Mégsem csatlakozik a Jog és Igazságosság a formálódó új kelet-közép-európai frakcióhoz.
A kormánykoalíciónak valamivel több oka van az örömre, mint ez vasárnap este látszott, de az önkormányzati voksolás tanulságait minden pártnak le kell vonnia.
A beszántott köztévé szerepét töltené be a csatorna egy lap szerint.
A források lehívását Brüsszel egyebek között a lengyelországi igazságügyi rendszer függetlenségéhez kötötte, ezt a jelek szerint sikerült helyreállítani.
A PiS megrendítette a jogállami intézményeket, és leépítette a demokráciát. Ugyanakkor a lengyel példa bizonyítja, hogy egy ilyen választási autokráciát is meg lehet buktatni, de a demokratikus visszarendezést már csak nagyon kemény kézzel lehet elintézni.
Donald Tusk kormánya már régóta el akarta távolítani pozíciójából Daniel Obajteket.
De az alkotmányos konfliktus ezzel nem oldódott meg.
A Die Welt és a Washington Post is Ukrajna EU-s támogatásával foglalkozik, szóba kerül Orbán Viktor szerepe és a még befagyasztott magyar EU-s pénzek kérdése is. A Daily Telegraphban egy brit katonai szakértő beszél az ukrajnai háború kilátásairól. Az USA kifelé tereli a háborúból Izraelt, írja a Washington Post. A Süddeutsche Zeitung szerint Kaczynski pártja a kormányváltás után áldozati szerepbe helyezi magát. A Financial Times az új francia miniszterelnök kinevezése körüli helyzetet értékeli.