Windisch Judit Itthon

A járvány miatt talán Orbán Viktor korábbi akarata is érvényesül

Beletört a bicskája a kórházak komolyabb átalakításába az egykori egészségügyi államtitkárnak, aki képtelen volt végrehajtani a miniszterelnök utasítását a krónikus ellátás átcsoportosításáról. Most, a drasztikus ágykiürítés után új helyzet adódott, kérdés, hosszú távon kihasználja-e a kormány a helyzetet. Az országos tiszti főorvos azt ígérte, mára elárulja döntését az egészségügy újranyitásáról, azt azonban kedden még nem mondta meg, hány hazaküldött beteg térhet vissza a kórházakba.

hvg.hu Itthon

Nem biztos, hogy Pintér Sándor ezt várta: így újítaná meg a MOK az alapellátást

A működéstől a finanszírozásig megújítaná az alapellátás jelenlegi rendszerét a Magyar Orvosi Kamara frissen közzétett javaslata, amelyet a belügyminiszter kérésére vittek a napokban Pintér Sándornak. Egyetlen dolog viszont kimaradt belőle, és meglepő módon éppen az, ami miatt a belügyminiszter egyáltalán nekilátott az ágazat „átvilágításának”.

hvg.hu Itthon

Pintér Sándor már a kórházak szerződéskötéseibe is beleszólhat

Amelyik kórház most akar szerződést kötni külsősökkel, annak kellően meg kell ezt indokolni, és az operatív törzs vezetőjéhez felterjeszteni. Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszter az operatív törzs véleménye alapján dönt. Az erről szóló közleményben azt írják, hogy ezzel akarják elkerülni a kórházak újbóli eladósodását.

T. R. Itthon

Kizárnák a közmunkából, akinek rendezetlen az udvara

Ugyan az Alkotmánybíróság egyszer már megsemmisítette ezt a rendelkezést, Pintér Sándor most újra megpróbálkozik ennek bevezetésével. Orbán azt ígérte a hét elején, mindenkinek lesz állásajánlata három hónapon belül, aki elveszti a válság miatt az állását, ha nem cégektől, akkor az államtól. Ehhez viszont valószínűleg fel kell pörgetni a közmunkaprogramot is.

Domány András Itthon

A belügy rendeli ki a kórházparancsnokokat

A kórházparancsnok orvosszakmai kérdésekben nem tehet javaslatot és nem hozhat döntést, de a járványveszéllyel összefüggő szabályok betartására és az egészségügyi készlet (felszerelések, berendezések, gyógyszerkészletek és fertőtlenítőszerek) megóvására vonatkozó javaslatát az egészségügyi intézmény vezetője köteles végrehajtani – így határozza meg a hatásköröket a szombaton megjelent kormányrendelet.

1 2 3 4 5 6 7
41
A Lidl visszahívott egy penészedésre hajlamos kukoricás babkonzervet

A Lidl visszahívott egy penészedésre hajlamos kukoricás babkonzervet

A Vivo új töltője 15 perc alatt tölti 100 százalékosra a mobilt

A Vivo új töltője 15 perc alatt tölti 100 százalékosra a mobilt

Ulickaja a lélek testéről írt, könyvét a Testről és lélekről főszereplője fordította

Ulickaja a lélek testéről írt, könyvét a Testről és lélekről főszereplője fordította

Óriás torlódás az M0-on

Óriás torlódás az M0-on

Több mint egy hete nincs új fertőzött egy német tartományban

Több mint egy hete nincs új fertőzött egy német tartományban

Trump ismét nekimegy Kínának – vélik az elemzők

Trump ismét nekimegy Kínának – vélik az elemzők

Radar360: Újra korlátozásokat hoz a járvány

Radar360: Újra korlátozásokat hoz a járvány

Sikertörténet: kertészet a digitalizáció dzsungelében

Sikertörténet: kertészet a digitalizáció dzsungelében

A címlapról ajánljuk