Árvíz: Pozsony fellélegezhet
Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban még árad, Pozsonynál azonban péntek hajnal óta már apad a Duna vízszintje, amely ott csütörtök éjjel érte el a tetőpontját.
Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban még árad, Pozsonynál azonban péntek hajnal óta már apad a Duna vízszintje, amely ott csütörtök éjjel érte el a tetőpontját.
A korábban vártnál gyorsabb ütemben áradt a Duna Pozsonynál csütörtökre virradó éjjel, a folyó vízszintje reggel hét óra előtt már csaknem elérte az estére várt szintet.
A korábbinál lassabb ütemben, de tovább áradt a Duna Pozsonynál szerda délután, a folyó vízszintje négy óra után megdöntötte a 2002-ben ott mért több mint százéves rekordot.
Tetemet találtak a bősi vízerőmű egyik csatornájában - írja a pozsonyi Új Szó oldala.
A Duna vízszintje Pozsonyban meghaladta a 864 centimétert, a városban hamarosan rendkívüli állapotot hirdetnek – írja a parameter.sk.
Harmadfokú a készültség a Dunán és a Morván. Csütörtökre várják a tetőzést Szlovákiában. Az árhullám ott is rekordokat dönthet.
Lezárták a Duna rakpartját Pozsonynál a fokozódó árvízveszély miatt hétfőn délelőtt, a folyó egész szlovákiai szakaszán másodfokú árvízvédelmi riasztást rendelt el a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ), amely a nap folyamán a veszély fokozódására számít.
Vagyonkezelési üzletágának régiós fejlesztésére kelet-európai központot létesít Pozsonyban az Intesa Sanpaolo csoport - közölte kedden a CIB Bank, az Intesa Sanpaolo csoport tagja.
Ellopták Bajnai Gordon és az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Szövetség Szlovákiában tartózkodó küldöttségének autóját a Most-Híd szlovák-magyar párt székháza elől péntek délután.
Amennyiben Szlovákia el akarta volna kerülni a drasztikus adósságemelkedést, hasonlóan szigorú gazdaságpolitikát kellett volna folytatnia, mint Magyarországnak – írja az Új Szó.
Az ország történetének legnagyobb illegális fegyverraktárára bukkant a szlovák rendőrség, a Pozsonyban és egy főváros környéki településen felfedezett készletek vélhetően egy pozsonyi alvilági csoport tulajdonában voltak.
Két éven belül bázis megnyitását tervezi Pozsonyban, és az onnan induló járatai utasforgalmának megduplázásával számol a Ryanair - jelentette be Michael O´Leary, a légitársaság vezérigazgatója a Milan Rastislav Stefánik repülőtér (BTS) vezetőségével folytatott egyeztetése után, szerdán Pozsonyban.
A csehszlovák legionáriusok által 1921-ben ledöntött pozsonyi Mária Terézia-szobor maradványai után indított kutatást a Pozsonyi Városszépítő Egylet (BOS) a pozsonyi Magyar Intézettel és a budapesti Argonauta kutatócsoporttal együttműködve.
Negyven évvel ezelőtt kezdődött meg Szlovákiában Közép-Európa legnagyobb lakókomplexumának, a pozsony-ligetfalui (Petrzalka) lakótelepnek az építése.
Becslések szerint körülbelül ötszáz tiltakozó taxis lassította hétfőn a forgalmat Pozsonyban. Egyebek mellett az alacsony fuvardíjak miatt tiltakoztak.
Közzétette az Eurostat az európai régiók 2010-es gazdasági fejlettségének rangsorát. A legfejlettebb régiók között döntően nyugat-európaiakat találhatunk, bár van egy cseh és egy szlovák is, míg a legszegényebbek között nagyrészt a kelet-európai uniós tagállamok képviseltetik magukat. A közép-magyarországi régió, a legfejlettebb magyar terület, az uniós átlag környékén található.
Az angol Bentley azt fontolgatja, hogy a gyár új luxusterepjáróját már nem Nagy-Britanniában, hanem Pozsonyban gyártanák.
Pázmány Péter és Lippay György esztergomi érsekek földi maradványait a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban szentelték újra hétfőn este.
Lóhúst tartalmazó lasagnét találtak egy pozsonyi Pizza Hutban, egy cég szállította a gyorsétteremlánc szlovákiai egységébe az idézett terméket. A lasagnét kivonták a forgalomból.
Még idén nyáron megkezdik Pozsonyban az Öreg híd felújítását, amely a szlovák főváros legrégibb hídja. Az átkelőt három éve biztonsági okokból zárták le a közúti forgalom elől. Bár a felújítás 2010-ben megkezdődött, a munka egy évvel később félbeszakadt, azóta a híd csupán a gyalogosforgalom számára hozzáférhető.