Overdose június 6-án visszatérhet
A legvalószínűbb, hogy Overdose, a veretlen magyar csodaló több mint egyéves kihagyás után június 6-án, Pozsonyban, az 1200 méteres távú Földművelésügyi Miniszter Díján tér vissza a versenypályára.
A legvalószínűbb, hogy Overdose, a veretlen magyar csodaló több mint egyéves kihagyás után június 6-án, Pozsonyban, az 1200 méteres távú Földművelésügyi Miniszter Díján tér vissza a versenypályára.
Kellemetlen incidens zavarta meg a szombaton rendezett első pozsonyi melegfelvonulást, emiatt módosítani kellett a menet útvonalát.
Kormánypárti bojkott miatt nem sikerült szerdán megtartani a szlovák parlament rendkívüli ülését, amelyet az ellenzék kezdeményezett a Görögországnak szóló uniós támogatásról.
Pozitív gesztusnak, a szlovák-magyar kapcsolatok javulását ígérő jelzésnek tartják a keddi szlovákiai napilapok Martonyi János leendő magyar külügyminiszter szerdára tervezett pozsonyi látogatását.
Martonyi János leendő magyar külügyminiszter szerdán Pozsonyba látogat, ahol nem hivatalos megbeszélést folytat Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel - közölte a szlovák külügyminisztérium hétfőn.
Az orosz államfő kétnapos hivatalos látogatásra kedden este Pozsonyba érkezett. Dmitrij Medvegyevnek ez az első hivatalos látogatása Szlovákiában. Útjára Szergej Lavrov külügyminiszter is elkísérte.
Életműdíjjal tüntetik ki munkássága elismeréseként Jancsó Miklóst a pozsonyi Febiofest nemzetközi filmfesztiválon. A magyar filmrendező személyesen veszi át a díjat vasárnap este - közölte a Magyar Filmunió.
Megverték Pozsony központjában a grúz nagykövetség első titkárát - jelentette a Cas.sk hírportál csütörtökön.
Szlovákiában tovább terjed a tiltakozás a hazafiassági törvény ellen, amelyet a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezésére fogadott el a múlt héten a pozsonyi parlament.
Megtalálták a Pázmány Péter (1570-1637) jezsuita hittudós, bíboros és esztergomi érsek sírját és földi maradványait a pozsonyi Szent Márton-dómban - jelentette be hétfőn a Szlovák Püspökkari Konferencia sajtóosztálya.
A szlovák kormány politikája ellen tüntetett szombaton Pozsonyban hat ellenzéki pártelnök és több száz állampolgár.
Káosz alakult ki a pozsonyi közlekedésben, miután pénteken reggel az elektronikus útdíj ellen tiltakozó fuvarosok tucatjai járműveikkel szinte teljesen eltorlaszolták a szlovák fővárosba vezető egyik legfontosabb útvonalat, a Rozsnyói utcát. A helyzetet a reggel óta tartó sűrű havazás nehezíti.
Nem élték túl a pénteki műtétet - a szétválasztási kísérletet - az egy nappal korábban született szlovákiai sziámi ikrek - közölte Dana Kamenická, a pozsonyi egyetemi gyermekkórház szóvivője.
Fogytán vannak a szlovák fővárosi rendszámtáblák, 2010 nyarán osztják ki az utolsót a jelenleg használt betűkombinációból.
A Wizz Air légitársaság a szlovák főváros M.R. Stefanik repülőterének üzemeltetőjével folytatott hosszas, majd sikertelenül záródott tárgyalást követően feladta tervét bázis létesítéséről a Pozsonyban.
Mintegy 15 kilogramm marihuánát találtak szlovák vámosok Pozsonyban egy magyar állampolgár autójában - közölte kedden Vojtech Jakab, a szlovák vámigazgatóság vezérigazgatójának szóvivője.
A szlovák-magyar kapcsolatok időszerű problémáiról folytatott eszmecserét csütörtökön Pozsonyban Czukor József szakállamtitkár, a Külügyminisztérium európai uniós tagállamokkal fenntartott kétoldalú kapcsolatokért felelős vezetője és Olga Algayerová, a szlovák külügy államtitkára.
A magyarországi romákkal vállalt szolidaritást az a néhány tucatnyi szlovákiai állampolgár, akik Magyarország pozsonyi nagykövetsége előtt gyűltek össze hétfőn délelőtt.
Drágább az élet Pozsonyban, mint Budapesten vagy Prágában - derült ki abból a nemzetközi összehasonlításból és felmérésből, amelyet a Mercer elemző ügynökség készített a világ nagyvárosairól.
Bombariadó miatt állították meg röviddel felszállás előtt a szlovák államfő repülőgépét hétfőn a pozsonyi repülőtéren - közölte Marek Trubac, elnöki szóvivő, hozzátéve, hogy a hír vaklármának bizonyult.