Örökbeadással mentenék meg hírességek sírjait Prágában
Örökbefogadásra kínálják a 18-20. századi cseh történelem kiemelkedő alakjainak sírjait Prágában, hogy megakadályozzák azok felszámolását.
Örökbefogadásra kínálják a 18-20. századi cseh történelem kiemelkedő alakjainak sírjait Prágában, hogy megakadályozzák azok felszámolását.
A cseh fővárosban közlekedési balesetben elhunyt kerékpárosoknak állítottak emlékművet Prágában, a Kerékpárral a mennyországba című alkotást hétfőn leplezték le a Moldva folyó partján.
Összesen tizenhat emberi koponyára bukkantak az utcán Prágában: tizenöt egy fadobozban volt, egy pedig a kukában.
"Nem akarjuk, hogy Szíria második Afganisztánná váljon, nem akarjuk, hogy Szíriában is az történjen, ami Irakban" - fejtette ki Nizar Trabulsí, a Csehországban élő szíriaiak közösségének vezetője.
Körülbelül 42 ezerre tehető azok száma Csehországban, akiknél játékautomata-függőség alakult ki, 350 ezer embernél pedig fennáll ennek a veszélye – derült ki az SC&C ügynökség felméréséből, amelyet a kormány megbízásából készítettek.
Több ezren vettek részt szombaton a cseh főváros központjában rendezett melegfelvonuláson, amelyet az ötnapos Prague Pride fesztivál keretében tartottak az idén.
Mindent Hollywoodért: a metrót is leállítják a jövő héten pár napra a cseh fővárosban, ahol Daniel Espinosa forgatja a Child 44 című thrillert.
Eladják Prága egyik modern építészeti "ékkövét", a Ginger és Fred néven is ismert Táncoló Ház Moldva-parti épületet, amelyben múzeum létesülhet a jövőben.
Prága megpróbálja kitessékelni a szabálysértő hajléktalanokat a városi tömegközlekedési eszközökből, ahol gyakran konfliktusok forrásai.
Felesleges álszenteskedni. A Prágába látogató magyar turisták számottevő többsége letudva a kötelező városnézést, elsősorban a jó cseh söröket és a sajátos hangulatú sörözőket keresi a Moldva két partján.
Közvetlenül a szerelvény érkezése előtt esett a sínek közé egy nő Prágában. A nő állítása szerint egyszerűen fáradt volt, végül pedig sértetlenül mászott ki a peronra.
A 360Cities elkészítette Prága eddigi legnagyobb panorámaképét. A 33,8 gigapixeles kép 2600 különálló fotóból készült.
Csehország, Szlovákia, Ausztria és Magyarország fővárosait sokszor úgy emlegetik, mint egymás versenytársait, illetve együttműködő partnereit. Prága, Pozsony, Bécs és Budapest fejlettsége gazdaságilag messze az uniós átlag feletti, Magyarországon és bizonyos mértékben Szlovákiában viszont túlzottan fővárosközpontú az ország gazdasági struktúrája. Pozsony súlya is nagy, de Magyarország esetében kis túlzással élve azt mondhatnánk, hogy Budapest nélkül – leszámítva pár ipari központot – gazdaságunk nem létezne.
Új mókusmajom született hétfőn este a prágai állatkertben, amelynek a Moldva folyó melletti alacsonyabban fekvő része a hét végén ismét víz alá került, és lakosait biztonságosabb helyre kellett átszállítani.
Németországban, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is gondot okoz az árvíz. Csehországban több ezer embert telepítettek ki, legalább öten meghaltak. A károsult országok az EU katasztrófavédelmi alapjához fordulnak.
A hosszantartó, kiadós esőzések miatt árvízveszély alakult ki Csehországban, az országban szükségállapot van érvényben, ezért a Külügyminisztérium arra kéri az országba induló magyarokat, hogy utazás előtt tájékozódjanak úti céljuk aktuális helyzetéről.
Csehország falvaiban házak ezrei maradnak áramszolgáltatás nélkül az áradások miatt - erősítette meg hétfőn Prágában az árvízi válságstáb egyik képviselője.
Nagyot esett a magyar főváros azon az éves toplistán, amelyet az International Congress and Convention Association (ICCA) állít össze a világ legkedveltebb rendezvényhelyszíneiről – közölte a Turizmus Panoráma Bulletin.
Több ezer embernek és például a prágai állatkert lakóinak is el kellett elhagynia az otthonát Csehországban hétfőre virradó éjszaka az áradások miatt. Országszerte mintegy ötven helyen harmadfokú, tehát a legmagasabb árvízkészültség van érvényben.
Árvízveszély alakult ki Prágában és néhány csehországi régióban a hosszan tartó kiadós esőzések következtében. Az Elbán és a Moldván már szombaton leállították a hajóközlekedést.