„Szép volt, most már kopjatok le”
„Harc az imperializmus ellen, és idős nénik átsegítése a zebrán” – így fogalmazta meg programját az intellektuális anarchizmus különös zenekara, a 30 év után feloszlott Chumbawamba.
„Harc az imperializmus ellen, és idős nénik átsegítése a zebrán” – így fogalmazta meg programját az intellektuális anarchizmus különös zenekara, a 30 év után feloszlott Chumbawamba.
Ön bizonytalan? Nem szavazna? Akkor a punk kormányra voksolt. A Kozmosz zenekar Bizonytalan/Nem szavazna Pártszövetség néven lépne be a közéletbe. Ma 50-60 százalékos kormányt alakíthatnának.
Minden Sumner nevű derék tejesember olyan saját fiúgyerekről álmodik, amilyen Gordon Matthew Thomas: magas, szőke, jóképű, sikeres, azt csinál, amit akar, és bármihez nyúl, attól az emberek jól érzik magukat. GMT kedd este Sting néven a Papp László Sportarénában csinálja.
Csokoládéból készített hanglemezt egy horvát punk zenekar, és terméke meglepően jól szól.
Az orosz főváros egyik bírósága két hónappal meghosszabbította csütörtökön annak a három fiatal nőnek az előzetes letartóztatását, akik a Pussy Riot punkbanda tagjaiként februárban botrányt okozó Putyin-ellenes tiltakozó akciót hajtottak végre a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban.
Mi a Ramones? Egy zenekar: a logójukat a kedvenc pólódon, a lemezeiket mindig a lejátszód közelében tartod, és bármennyire szakadt, bármennyire karcos, semmi pénzért nem válnál meg tőlük.
Összesen 65 punkot tartóztattak le indonéz rendőrök egy punk közösség elleni razzia során, az iszlám sária törvénykezés szerinti "romlott erkölcs" vétsége miatt. A punkokat tíznapos szellemi és vallási útmutatásban részesítik egy rendőrakadémián, mielőtt hazaküldik őket.
Az egyik legfiatalabb brit sörfőzde, a skóciai BrewDog kompromisszummentes, néha meghökkentő söreivel pár év alatt a craftbrewing nemzetközi élvonalába küzdötte magát. Nem követik, hanem mutatják az irányt. Még azt is megtehették, hogy az idén beintettek a Nagy Brit Sörfesztivál szervezőinek, és távol maradtak az eseménytől. Így hát mi mentünk utánuk, egészen Edinburgh-ig.
Hogyan fejezheti ki nemtetszését és különvéleményét az ember? Öltöztethet az elégedetlenség? F. Dózsa Katalin művészettörténész segítségével utánajártunk, hogy a viseletek történetében az indulat miként teremtett divatot.
Meghalt Jim Carroll, akit Magyarországon talán a Leonardo Di Caprio főszereplésével nálunk is bemutatott The Basketball Diaries (Egy kosaras naplója; 1995) című film révén ismerhetnek. Pedig nem egy "sima" forgatókönyvíróról van szó.
"...azért írtuk meg ezt a könyvet, hogy elmeséljük egy rakás lúzer és balfék, narkós és kurva, zseni és idióta, költő és analfabéta történetét, akik a történelem egy röpke pillanatára összeálltak, hogy remek rock and rollt csináljanak, és eközben nagyszerűen érezzék magukat." - írják a szerzők utószavukban. Be kell valljuk, sosem gondoltuk volna, hogy ez a könyv magyarul megjelenik egyszer.
2009-ben 10. alkalommal rendezték meg Kelet-Európa legjelentősebb hardcore fesztiválját Rokycanyban, Csehországban. Az évek alatt a pár százasközönségből pár ezres tömeg lett és a példamutató csináld-magad felfogás, a pozitív hangulat és az őrült közönség gyorsan meghozta a világhírthardcore berkekben. A punkalapú underground stílusok mindegyikét egyszerre felvonultató rendezvény kicsit olyan, mint egy megvalósult utópia.