Csányi üzent Felcsútra: Hahó, közpénzből működtök!
Azok után, hogy a felcsúti fociakadémia közleményben üzent Bernd Storck szövetségi kapitánynak, hogy ne szóljon bele a munkájukba, Csányi Sándor MLSZ-elnök is beszállt a vitába.
Azok után, hogy a felcsúti fociakadémia közleményben üzent Bernd Storck szövetségi kapitánynak, hogy ne szóljon bele a munkájukba, Csányi Sándor MLSZ-elnök is beszállt a vitába.
Az mfor.hu átbogarászta a Szerencsejáték Zrt. által kötött "közérdekű támogatási" szerződéseket, az utolsó vizsgált negyedévben 1,1 milliárd forintot utalt ki partnereinek ilyen formában az állami vállalat. A támogatottak között található a miniszterelnök egyik kedvencének számító Puskás Akadémia székelyföldi partnerklubja, amit más forrásokból is támogatott már a kormány. L. Simon László érdekköre sem járt rosszul.
Idén átlépi a 300 milliárd forintos álomhatárt a tao-bevételek összege: ennyi pénzt költenek sportcélokra a cégek ahelyett, hogy társasági adóként az államkasszába fizetnék be. Tiszakécske, ahol a Közgép kegyvesztettsége után szárnyaló Duna Aszfalt székel, megkétszázszorozta tao-bevételeit.
Bár egy horvát lap szerint a felcsúti klub képviselői vételi szándéknyilatkozatot is aláírtak a horvát első osztályú csapatról, a Puskás Akadémia most azt üzente, esze ágában sincs megvenni az NK Osijeket, sem más nemzetközi csapatot.
A horvát első osztályban jelenleg kilencedik csapat, az Eszék megvásárlásán töri a fejét a felcsúti futballklub - értesült egy horvát lap. Az eszéki klub részvényeire tehető nyilvános vételi ajánlat határidejét meghosszabbították, a hírek szerint a Puskás Akadémia kérésére. Horvátországban örülhetnek, hogy a Felcsút személyében végre komoly érdeklődő akadt.
Utolsó perces góllal győzött a Puskás Akadémia az UEFA Ifjúsági Ligában. Hátra van még a visszavágó.
A Videoton továbbjutása a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) eddigi legnagyobb sikere is egyben Orbán Viktor miniszterelnök, az utánpótlás-nevelő intézet alapítója szerint.
Benczés Miklós vezetőedző távozik a Puskás Akadémiától.
A felcsúti stadionhoz hasonlóan nagyzolónak tűnik a Felcsútra tervezett kisvasút-beruházás. A Figyelőnek Brüsszelből megerősítették, hogy vizsgálják, mire is kér pénzt Felcsúton a magyar állam. Kérdés, hogy egyáltalán ki utazna az új vasútvonalon? A stadion és az arborétum nem igazán vonzhat tömegeket, pedig a tervekben napi 7,5 ezres forgalommal számoltak.
Február óta eltűnt a felcsúti labdarúgó-akadémia támogatói közül a Hír Tv, a Közgép és a Pro-Aurum Zrt. is – vette észre a Figyelő. Demján Sándor Trigránitja sem támogatja már a klubot. A korábbi 47 támogató cég és magánszemély alig kétharmada van már csak meg.
Különös mondat hangzott el a köztévé riporterétől, amikor Orbán Viktorral beszélgetett, de lehet, hogy nem is volt az annyira különös, csak összefolytak a mondatok.
Talán kevesli a nézőszámot a felcsúti futballklub? Nem tudni, mindenesetre szombattól 7 környékbeli településről ingyen szállítják a Felcsút rajongóit a Pancho Arénába.
Bár hasonló feltételeket ajánlott a 15 éves Tajti Mátyásnak a Real Madrid és a Barcelona is, a felcsúti játékos az "emberi oldal" miatt a katalán csapat akadémiáját választotta - mesélte el apja egy sportműsorban. A fiú döntésére Orbán Viktor, a fiatalt foglalkoztató fociakadémia alapítója is rábólintott.
A felcsúti polgármester szerint őt nem a Fidesz-kormányok tették az ország leggazdagabb vállalkozóinak egyikévé. Mészáros Lőrinc a Heti Válasznak adott interjúban arról beszélt, hogy földije, Orbán Viktor már 1999-ben álmodozott egy futballakadémia megalapításáról.