A fideszesek szerint a Pride miatt kártérítés jár a pécsieknek, a polgármester kivonult a közgyűlésről
A várost vezető frakciószövetség nem kíván közösséget vállalni a kormánypártiak „politikai ámokfutásával”.
A várost vezető frakciószövetség nem kíván közösséget vállalni a kormánypártiak „politikai ámokfutásával”.
A pártnak bizonyítékai is vannak, amelyeket kedden fog bemutatni.
Az első vidéki Pride felvonulást rendezték meg.
Eszerint a jelenlegi országgyűlési képviselő viheti az előválasztási voksok 50 százalékát. Egy másik kutatás viszont azt mutatta nemrég, hogy fej fej mellett állnak ellenfelével, a momentumos Nemes Balázzsal.
Szoros verseny várható Pécsen, Baranya megye 1-es körzetében az ellenzéki előválasztáson induló két jelölt, a jelenlegi képviselő Mellár Tamás és vetélytársa, Nemes Balázs között egy friss felmérés szerint.
Az MSZP pécsi jelöltje visszalépett, Mellár így ringbe szállhat.
A Szabad Pécs szerint az MSZP tett ajánlatot a Párbeszéd politikusának.
Vélhetően a Kétfarkú Kutyapárt akciózott, valaki azonban feljelentette őket.
A város feljelentést tett az ügyben.
Több mint 50 lakót kellett kimenekíteni a házból.
Nem Jancsula Dezső tette veszélyes a társadalomra, sokkal inkább az, ha a magára hagyott oktatásban a saját eszközeivel eljárni próbáló pedagógust kriminalizálják – írja szakszervezet.
Döntött a közgyűlés egy rendkívül fontos ügyben.
Debrecenben, Győrben, Veszprémben és Székesfehérváron 120–130 ezer forintnál járnak az árak.
A pécsi polgármester feljelentést tesz.
Az Emmi viszont nem tud igazolt fertőzöttről az intézményben.
Még 1922-ben tiltották be Pécsen a tangót és utána is csak egy tompított változatát lehetett járni. A pécsi városvezetés most lép az ügyben.
Pécsnek nincs pénze fejleszteni, még fenntartani is nehezen tudják a repteret. A kormány ősszel dönthet.
Az aljnövényzet kapott lángra a város nyugati részén, itt készült a nem mindennapi fotó is.
Eredetileg 2020-ban tartották volna, de a járvány miatt lehetetlen volt.