Földrengés volt Romániában
A Gorj megyei földmozgást a majd 180 kilométerre fekvő Kolozsváron is érezni lehetett.
A Gorj megyei földmozgást a majd 180 kilométerre fekvő Kolozsváron is érezni lehetett.
Hogy milyen mélységben, azt még vizsgálja az olasz geofizikai intézet.
A Richter-skála szerint 7,6-os erősségű rezgés komoly károkat okozhat a régióban.
Komoly földtani kockázattal is járhat az, hogy Magyarország próbál függetlenedni az importált energiától, és helyben termeli ki a nyersanyagokat. Okozhat-e hosszú távon ez a törekvés erős földrengéseket, és egyáltalán, mennyire van kitéve az ország a természeti katasztrófának? Szakemberek segítségével vettük végig, hogy pontosan mi áll a hazai földrengésekről szóló hírek hátterében, hogyan értelmezzük a magnitúdó és a rengésfészek mélységére vonatkozó értékeket és arra is kerestük a választ, hogy miért érezzük azt, hogy hirtelen megsokszorozódott a földmozgások száma.
Az elmúlt napokban többször is különböző erősségű földrengések voltak Magyarországon. Vélhetően ennek apropóján került ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalára egy beszédes táblázat, amelyből kiderül, hogy a Richter-skála szerinti különböző értékek mit is jelentenek a gyakorlatban.
Békés megye több pontján is érezhető volt az 5-ös erősségű földmozgás.
Földrengés volt Bosznia-Hercegovinában vasárnap, magyar idő szerint 0 óra 10 perckor, a 4,2-es erősségű földmozgás Magyarországon is érezhető volt.
Ez a legsúlyosabb természeti katasztrófa Törökországban az 1939-es erzincani földrengés óta.
Túl nagy károkat nem okozott Magyarországon a horvátországi földrengés.
Petrinjából károkról számoltak be, a rengés erőssége 5,2-es volt. Pécsen is lehetett érezni a földrengést.
A Pest megyei településen a Richter-skála szerinti 2,7-es erősségű földrengés volt péntek reggel.
Még ma is tektonikus aktivitást mutat a Hold – erre utal az Apollo-missziók korában történt egyik holdrengés adatainak elemzése.
Márianosztra közelében 8 kilométeres mélységben regisztrálták a földmozgást szombat éjjel.
Mexikóvárosban hétfőn még mindig zajlott a túlélők keresése a múlt heti földrengés miatt romba dőlt épületek alatt. A mexikói főváros 9 ezer iskolája közül csupán 103-ban indult újra a tanítás.
A kínaiak és a dél-koreaiak két földrengést észleltek, Japán is megerősítette az atomrobbantás hírét. A dél-koreai hadseregben riadót rendeltek el, az elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.
Erős földrengés volt a Fülöp-szigetek déli részén, legkevesebb négy ember életét vesztette, több mint százhúsz megsérült, sok épület és az energiahálózat egy része megrongálódott, fennakadások keletkeztek a közlekedésben.