Hatalmas adósságtól szabadította meg Libri-tulajdonos leánycégét az MCC
Alaptőkeemeléssel és tőketartalékba helyezéssel oldották meg a problémát.
Alaptőkeemeléssel és tőketartalékba helyezéssel oldották meg a problémát.
Szokatlanra sikerült könyvbemutatót tartott az MCC a NER kedvenc kávézójában. A Fidesz-közeli résztvevők Roger Scruton: Hogyan legyünk konzervatívok? című könyvéről beszélgetve összekülönböztek azon, félre kell-e nézni, ha a melegek a kormánypropagandával szembemenve örökbe akarnak fogadni, de az is elhangzott, hogy a konzervativizmus jegyében a nagyon régi értékeket azért mégsem feltétlen kéne védeni. A kormány ettől függetlenül természetesen csak dicséretet kapott.
Akár kultúraépítés a cél, akár a nyilvános szféra megteremtése, akár az újgenerációs NER-polgárság feltalálása, a kormányközeli elit célt téveszt, amikor a Scruton Kávézót mint szellemi otthont hizlalja. A fentről irányított közszféra sem történelmi, sem szociológiai szemszögből nem állja meg a helyét, cserébe eléri, hogy a „konzervatív elit” belterjesebb és realitásvesztettebb közösség legyen, mint a démonizált körúton belüli értelmiség.
A történet pikantériáját egyfelől az adja, hogy az MMA egy állami pénzekkel alaposan kitömött, kormányközeli testület, másfelől pedig az, hogy Roger Scrutonnak, a modern konzervativizmus egyik legnagyobb hatású gondolkodójának a könyvét sikerült olvashatatlanra fordítaniuk.
Nemcsak a magyarság őstörténetét és a történelmi hősök névsorát próbálja átírni a kormány, hanem azt is meghatározná, ki mondhatja magát magyarnak. Pedig még az Orbán Viktor által kitüntetett történész is arra figyelmeztet: a hazaárulózás sehova sem vezet.