Megduplázták a román roncsautóprogram költségvetését
Hatvanezer, új autó vásárlásához felhasználható, roncsautók után járó értékjeggyel bővítette ki a romániai környezetvédelmi minisztérium a márciusban újraindított roncsautó programját.
Hatvanezer, új autó vásárlásához felhasználható, roncsautók után járó értékjeggyel bővítette ki a romániai környezetvédelmi minisztérium a márciusban újraindított roncsautó programját.
Korrupciós bűncselekmények gyanújával magas rangú román belügyminisztériumi vezetőt vettek kedden őrizetbe, akit Emil Boc román miniszterelnök egy nappal korábban menesztett tisztségéből.
Az építési költségek 35 százalékos csökkentését kérte az észak-erdélyi autópálya építésével foglalkozó Bechtel amerikai cégtől a Román Országos Autópálya- és Közúti Társaság (CNADNR), amely arra hivatkozik, hogy az eredeti szerződés szerinti 2013-as határidő már nyilvánvalóan nem tartható - írta szerdai számában az Adevarul.
A román politikusoknak a "magyarok sovinizmusával" való riogatásán kívül nincs más ötletük román szavazóik mozgósítására - írja az Evenimentul Zilei. Hasonló tartalmú cikket tett közzé az Adevarul is.
Eltérnek az álláspontok Románia régiós térképének átrajzolásáról a kormánykoalíciót alkotó Demokrata Liberális Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között.
Jövedelmük csökkenése miatt feljelentéssel fenyegették meg a belügyminisztert a román rendőrök, akik hétfőn tüntettek a minisztérium épülete előtt. Az elégedetlenség oka az étkezési juttatások csökkentése.
Kisebb felháborodást keltett a román politikai életben, hogy a hétvégén Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője Trianon ánlájk címmel írt bejegyzést Facebook-oldalára, amelyen az évforduló alkalmával a "nem tetszik" (unlike) opciót magyar fonetikával leírva ellenérzésének adott hangot a 91 évvel korábbi békediktátummal szemben - írja hétfői számában az erdélyi Krónika című lap.
Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint történelmileg a legjobb állapotban van a magyar-román kapcsolatrendszer, és a két ország elkötelezett ennek megőrzése mellett.
Bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy tájékoztatást kérjenek tőle arról, miért ad otthont a brüsszeli Magyar Régiók Háza a székelyföldi irodának.
A polgármesteri hivatal rendőre felhívta a a bukaresti nagykövet figyelmét arra, hogy csak a Mátyás-szoborcsoport vitatott tábláján lévő felirat mellé teheti le a virágokat.
A román külügyminisztérium tudomásul vette Magyarország álláspontját a kolozsvári Mátyás király-szoborcsoport elé elhelyezett vitatott tábla ügyében, és kezdeményezte a román kulturális minisztériumnál annak megvizsgálását, hogy törvényes volt-e a lépés - olvasható a román külügyminisztérium közleményében.
A kolozsvári Szabadság szerint olyan ügyről van szó, amelynek egyrészt az egész Kárpát-medencei magyar politikai érdekvédelmet el kell gondolkodtatnia, másrészt újfent alaposan megkérdőjelezi a román jogállamiságot. A Külügyminisztérium szerint feszültségeket gerjeszt a magyarság és románság kapcsolatában a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé kihelyezett tábla.
Ellenzi a miniszterelnök-cserét, de a koalícióban való maradást továbbra is feltételhez köti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), miközben a baloldali ellenzék ultimátumban szólította fel "átállásra" a magyarok e politikai szervezetét - derül ki a csütörtök délutánig megjelent romániai híradásokból.
Kormánya átalakítására készül Emil Boc román miniszterelnök, de egyes sajtóértesülések azt sem tartják kizártnak, hogy maga Boc mond le kormányfői posztjáról, amit az érintett cáfolt.
Románia sem vesz részt a közép- és kelet-európai országok május végi varsói csúcstalálkozóján, mert a házigazdák meghívták Koszovót, amelynek függetlenségét ők nem ismerik el.
Ismeretlenek helyezték el a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport előtt azt a bronztáblát, amely Nicolae Iorga román történésznek a magyar uralkodóról írt vitatott mondatát tartalmazza - adta hírül hétfőn a kolozsvári Szabadság című napilap elektronikus kiadásában.
A Romániai Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a romániai magyarok helyzetével is foglalkoznak azok az amerikai nagykövetségi táviratok, amelyeket a WikiLeaks portál hozott nyilvánosságra - írja a Krónika című kolozsvári napilap honlapján hétfőn.
Az Európai Unió két tagállama nem akarja, hogy Románia és Bulgária már az idén csatlakozzon a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez - jelentette ki pénteken Florin Saghi, a román belügyminisztérium schengeni ügyosztályának vezetője.
Kilencvenegy évvel ezelőtt, 1920. június 4-én aláírták a trianoni békeszerződést, pontosabban békediktátumot, amely Magyarországból – Horvátország nélkül számítva – korábbi területének 33 százalékát sem kitevő országot faragott. A lakosok száma 7,6 millióra apadt az addigi 18,3 millióról.
Románia és Magyarország komoly áldozatot hozott, fájdalmas intézkedéseket fogadtak el kormányaik, így gazdaságuk kezd talpra állni - jelentette ki Bukarestben Nouriel Roubini neves közgazdász.