Újabb történelmi csúcson a román államadósság
Elemezők szerint Romániának nem kell aggódnia, amíg az államadósságot a GDP-arányos 40 százalék alatti szinten tudják tartani.
Elemezők szerint Romániának nem kell aggódnia, amíg az államadósságot a GDP-arányos 40 százalék alatti szinten tudják tartani.
Nincs jobb exportterméke Romániának, mint Erdély - jelentette ki Károly herceg brit trónörökös, aki ötnapos magánlátogatás keretében kereste fel erdélyi birtokait.
Tőkés László meggyilkolására buzdító kiadványt terjesztettek romániai vasútvonalakon - hangzott el pénteken azon a nagyváradi sajtótájékoztatón, amelyet maga Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke tartott.
Bulgáriának többet kell tennie a technikai feltételek teljesítésénél, ha csatlakozni akar a Schengen-övezethez - nyilatkozta a holland Európa-ügyi miniszter csütörtökön Szófiában.
A görög OTE és a német Deutsche Telekom ajánlatot tesz a román államnak a Romtelecom távközlési vállalat még állami tulajdonában maradt részvényeinek megvásárlására - írta kedden a Hotnews román hírportál.
Foglalják törvénybe, hogy a jövőben Romániában minden idegen nyelvű filmet szinkronizáljanak! - ezzel a javaslattal állt elő a minap Victor Socaciu román szociáldemokrata képviselő, aki a román "nemzeti identitást" félti a felirattal ellátott filmektől.
Megállapodott Románia és az Egyesült Államok arról, hogy Románia területén, a bolgár határ közelében ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat helyeznek el.
Az EP sajtóközleménye szerint a bizottság egyetértett azzal az értékeléssel, hogy a két ország eleget tesz az ehhez szükséges feltételeknek.
Hátrányos megkülönböztetés éri a marosvásárhelyi magyar iskolásokat – állapította meg a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). A testület szülői panaszok alapján négy általános iskolába látogatott el, majd közzétette állásfoglalását.
Románia kilépett a recesszióból, miután az első negyedévben 0,6 százalékkal nőtt a román bruttó össztermék (GDP) - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet, az INS.
Már a jövő nyári önkormányzati választásokra együttműködést javasol az erdélyi magyar politikai szervezeteknek Tőkés László, előválasztásokat kezdeményezve a romániai magyarság körében, és az így kialakult sorrend alapján valamennyi magyar párt már a helyhatósági megmérettetésen közös listát indítana.
Svájcban még legalább 2014 májusáig érvényben marad az átmeneti szabályozás a Romániából és Bulgáriából érkező munkavállalók számára - erről döntött szerdán a svájci Bundesrat.
Nyilatkozatban adott hangot aggodalmának az orosz külügyminisztérium a Romániában telepítendő amerikai elfogórakéták miatt. A dokumentum rámutat: Moszkva figyelemmel kíséri a helyzetet, amely "a jövőben kockázatot jelenthet a nukleáris elrettentés orosz hadászati erői számára".
Az OTP tárgyalásokat folytat a Royal Bank of Scotlanddal (RBS) arról, hogy a magyar bank felvásárolná a brit pénzintézet romániai leányvállalatát - írta hétfői számában a Ziarul Financiar.
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken Sorin Ovidiu Vantu román üzletembert és egyik üzlettársát zsarolás miatt, az egyik legbefolyásosabb román hírtelevízióval kapcsolatos ügyben.
A bukaresti kabinet ezen a napon tartott rendkívüli ülésén véglegesítette a következő három évre szóló konvergencia-programot, amit ezt követően elküldenek az Európai Uniónak.
A román állami vállalatoktól harmincezer embert bocsáthatnak el a következő időszakban - közölte Dumitru Costin román szakszervezeti vezető, aki részt vett pénteken a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével folytatott megbeszélésen.
Értetlenségének adott hangot Traian Basescu román államfő amiatt, hogy a román parlament halogatja a kisebbségi törvénytervezet elfogadását, amit - mint mondta - ő akár már most megszavazna, ha tőle függne.
Magyarország lesz a díszvendég a bukaresti nemzetközi könyvvásáron, a Bookfesten, amely öt napon keresztül könyvbemutatóknak, írók és műfordítók pódiumbeszélgetéseinek, a Duna-stratégiáról szóló konferenciának és számos zenei koncertnek lesz a színhelye.
Vasárnapra virradóra 4,9-es erősségű földrengés volt Románia keleti részében, nincsenek áldozatok, sem nagyobb károk - közölte a román geofizikai intézet.