Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#SMART 2018

hvg.hu Tech

20 000 évnyit fejlődhetünk a következő 100 évben, és munka nélkül is lehet fizetésünk

Felfoghatatlan következményei lehetnek a mesterséges intelligencia rohamtempójú fejlődésének: szakértői vélemények szerint hamarosan elérhetjük a szingularitást – azt az állapotot, amikor a gépek okosabbak lesznek, mint az ember – ami száz év alatt húszezer évnyi fejlődést hozhat – fogalmazott előadásában Pintér Róbert, az eNet kutatási igazgatója a SMART 2018 konferencián tartott előadásában.

Gécs Dániel Tech

Ma már távolról is állandó kapcsolatban lehet az orvosával, és ehhez már magyar kütyük is vannak

A mobil- és szenzortechnológiával kapcsolatos innovációk, így a viselhető eszközök mára az idősgondozás területét is forradalmasították. A SMART 2018 konferencián elhangzott: épp ezért vág bele a szegedi egyetem több kutatásba is, amelyek végső soron nem csupán egy eddig ismeretlen területet nyithatnak meg a társadalomtudósok előtt, de arra is fény derülhet, milyen új technológiák jelentik a jövőt.

Gécs Dániel Tech

„Ma már előbb nyúlunk a mobilunkhoz, mint magunkhoz”

Észre sem vesszük, mennyi függőségbe futunk bele nap, mint nap, miközben néhányról még csak nem is gondoljuk, mekkora kárt képesek okozni. A SMART 2018 konferencián előadó Zacher Gábor toxikológus szerint a technológiai eszközökbe való temetkezés a kábítószerekkel egyenértékű veszéllyel fenyeget – és miközben kokaint nem adnánk a gyerek kezébe, a mobilt simán átengedjük neki.

hvg.hu Tech

Amitől sokan félnek: a gép a hatékonyabb a munkahelyen, az ember, netán a kettő együtt?

Az automatizáció a digitális fejlődés egyik legdinamikusabb és számos kínzó kérdést felvető területe. A téma terítékre kerül az április 4-i SMART 2018 konferencián is: a McKinsey Global Institute vezető kutatója, Tera Allas előadásában beszél majd arról, hogy a gépek ugyan sok feladatot el tudnak már most is látni önállóan, viszont igazán hatékony munkavégzést ember és gép kiegyensúlyozott együttműködése eredményez majd.

hvg.hu Tech

Nagy feladat áll a magyar startupok előtt, ha ki akarnak törni a nagy piacra

Április elején immáron kilencedik alkalommal nyitja meg kapuit a SMART konferencia Budapesten. Bár az esemény tematikáját tekintve továbbra is az okos technológiai megoldásokra és trendekre fókuszál, a programban egy apró, de igen jelentős változást fedezhetnek fel az érdeklődők – ami egyúttal igen komoly elismerés a hazai tech szféra számára.

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Íme minden asztalos álma

Íme minden asztalos álma

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Amerikai alelnök: Semmi közünk India és Pakisztán konfliktusához

Amerikai alelnök: Semmi közünk India és Pakisztán konfliktusához

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

A tökéletes nap – érdemes kipróbálni ezt a módszert, ha lankad a motiváció

A tökéletes nap – érdemes kipróbálni ezt a módszert, ha lankad a motiváció

A címlapról ajánljuk