#Sukoró


Ma hallgatják ki Gyurcsányt, tüntetnek is érte
 

Ma hallgatják ki Gyurcsányt, tüntetnek is érte

Ma hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként Gyurcsány Ferencet. Az általa vezetett Demokratikus Koalíció platform és a Gyurcsány ellen indított eljárás miatt tiltakozók a kihallgatás idején tüntetnek az ügyészség előtt.

MTI MTI


Gyurcsány, az életvitelszerű gyanúsított
 

Gyurcsány, az életvitelszerű gyanúsított

Az őszödi kiszivárogtatás és fővárosunk azt követő Bejrúttá válásának ötödik évfordulóján érdemes emlékeztetni arra, hogy Sukoró-ügyben a vádlott a Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt, éppúgy, mint – képletes – vádlója, nem érdektelen tehát megnézni, melyikük tartotta magát nagyjából miniszterelnöki esküjéhez (vö. „hivatali visszaélés”), és melyikük hazudtolja meg azt naponta.

Seres László Seres László


Orbán bejelent, Gyurcsány sorsa is eldőlhet ma
 

Orbán bejelent, Gyurcsány sorsa is eldőlhet ma

Orbán Viktor felszólalásával kezdődik ma a parlament őszi ülésszaka; a miniszterelnök "az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet" jelent be. Az Országgyűlés dönt Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról, amelynek felfüggesztését az ügyészség kezdeményezte, hogy a sukorói kaszinóberuházás ügyében, hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathassa ki a szocialista politikust.

MTI MTI

Gyurcsány újabb levele a Facebookon: „ez szégyenteljes hátraarc”
 

Gyurcsány újabb levele a Facebookon: „ez szégyenteljes hátraarc”

Gyurcsány Ferenc levelet írt Rubovszky Györgynek, a mentelmi bizottság elnökének annak kapcsán, hogy 2011 áprilisában Polt Péter legfőbb ügyész a Parlamenthez fordult, és kérte a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését, mert hivatali visszaéléssel akarták meggyanúsítani. Gyurcsány Ferencet a sukorói beruházással összefüggő ingatlancsere-ügylet ügyében vonná eljárás alá az ügyészség.

hvg.hu hvg.hu

Újabb levél: vannak, akik megmentenék Gyurcsány Ferencet
 

Újabb levél: vannak, akik megmentenék Gyurcsány Ferencet

A Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére létrejött Magyar Demokratikus Charta arra szólítja fel Schiffer Andrást, az LMP frakcióvezetőjét, hogy vonja vissza a volt kormányfő ellen a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben tett feljelentését még azelőtt, hogy a parlament döntene a szocialista politikus mentelmi jogáról.

MTI MTI