Gyurcsány, az életvitelszerű gyanúsított

"Kis lábasok, kis fazekak.
Kis tányérok, kis poharak.
Kis villák és kis kanalak.
Kések, kések, hatalmas kések."
(A. E. Bizottság)

„Gyurcsány Ferenc mindössze egy poszt-KISZ-es tolvaj” - állapítja meg önmagához képest visszafogott stílusban a kormánytól, az ellenzéktől és az újságírástól független Magyar Hírlap publicistája, akinek Gyurcsány-Dimitrov összehasonlításából egyértelműen az utóbbi jön ki jobban, hiszen a bolgár faszi legalább „kommunista volt”. Az írás abban az összevetésben csúcsosodik ki, hogy „Georgi Dimitrov pere koncepciós per volt”, míg ellenben „Gyurcsány Ferenc pere egy köztörvényes balhéja”.

Az első és második pillantásra is igencsak perelhetőnek tűnő meglátásnak azért annyi igazsága van, hogy a Fidesz-nyilvánosság összes elképzelhető csatornáján folytatott Sukoró-ügyi hecckampány nem koncepciós ügy. Ugyanis nincs benne koncepció. Az nem magyarázat, hogy csak egy korábbi jogtalan, végül létre nem jött telekcserét akarnak felderíteni, hiszen ez még nem indokolna a Nemzeti Együttműködés elvárásainak megfelelően tényfeltárt és csoportosított, kolumnás cikkekben tálalt kvázibeszámolókat a frontról (kb. „a bíróság most már bármelyik nap dönthet Joav Blum okirathamisítási ügyében”).

Kizárásos alapon okként marad a poszt-KISZ-es, köztörvényes elkövető személye, őt a Mandiner azért rakta a „vesztes” rovatba, mert még fogalmazni sem tud, és freudi módon elszólta magát, éspedig ezzel: „Koncepció. Bűnöshöz próbálnak meg keresni bűnt.” Hogy Gyurcsány kreált bűnösre és utólag hozzárendelt bűncselekményre gondolhatott eme kezdetleges nyelvi formában, nyilván fel sem merül, nem is csoda, a korrekt feltételezés ütné a poént, nem először igazodik a Mandiner kommentelői lelkivilágához.

És miközben a kreált bűnös csak nem akar meginogni – sőt, kiáll a plenáris pulpitusra, és csakazértis közli, hogy Sukoró-ügyben ma is ugyanígy cselekedne, mint tette a Mercedes gyár vagy az Audi esetében –, a vád nagyon is inog. Az életvitelszerűen nem a sukorói Kiss utcai ingatlanban lakó Joav Blum ügyében vééégre döntött a bíróság – éspedig úgy, hogy első fokon felmentették. A Gyurcsány állítólagos bűnösségét bizonyító legfontosabb értékbecslő szakvéleményt pedig még az ügyészség is megkérdőjelezi („az ügyészség a szakvélemény kiegészítésére hívta fel az ingatlanszakértőt”).

Ha viszont nem bizonyítható az 1,3 milliárdos vagyonvesztés, akkor már a saját jól felfogott érdek is azt diktálná, hogy a hatalom leálljon Gyurcsány napi démonizálásával, és nekiálljon kormányozni, bélyeget gyűjteni, más hobbit keresni. De ne, ez a pont még nem jött el, a ráció pillanata nem is fog, Gyurcsány viszont ideális gyanúsított: a köztársaság szétverése és a matolcsysta gazdaságpolitikai csőd kellős közepén egy adott lakossági szegmens számára remekül elővezethető a korrupt, csaló, az országot az izraeli nagytőkének átjátszó hazug komcsi figurája, aki állandóan izeg-mozog, és ezzel zavarja a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. És bár évek óta hátulról vezeti a politikusok népszerűségi listáját, valamit tudhat, ha egyszer minden Facebook-bejegyzésére kormányzati nyilatkozatok születnek.

*

Az őszödi kiszivárogtatás és fővárosunk azt követő Bejrúttá válásának ötödik évfordulóján érdemes emlékeztetni arra, hogy Sukoró-ügyben a vádlott a Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt, éppúgy mint – képletes – vádlója, nem érdektelen tehát megnézni, melyikük tartotta magát nagyjából miniszterelnöki esküjéhez (vö. „hivatali visszaélés”), és melyikük hazudtolja meg azt naponta.

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is ezekkel a szavakkal foglalta el új munkahelyét: „Én, (...) esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek. Az alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom. A tudomásomra jutott titkot megőrzöm. A miniszterelnöki tisztségemből eredő feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. Isten engem úgy segéljen.”

Mint azóta tudjuk, Gyurcsány hibát hibára halmozott, kéthetente alkotott programot, a kormányzáshoz nem igazán értett, 2006 őszét nem tudta kezelni – mindezzel együtt soha nem ment szembe az alkotmánnyal, még félresikerült félpiaci félreformjaival is a „kurva országot” próbálta meg alakítani, kimozdítani a kádári mocsárból. Utóda ezzel szemben mindezt fúrta, lenépszavaztatta, további adósságnövelő izéket hirdetett, jó egy éve pedig csak a saját hatalomvágyához hű, az alkotmányt rohamtempóban kiiktatta, a jogszabályokat egy represszív gépezet működtetésére használja, fő feladatával, az ország fejlődésének előmozdításával kapcsolatban meg Isten minket úgy segéljen.

Hivatali visszaélés? Gyurcsány direkt azért döntött Sukoró mellett, hogy valakinek jogtalan hátrányt okozzon, vagy jogtalan előnyt szerezzen? Ezt a célzatosságot azért előbb-utóbb bizonyítani illene. Viszont úgy tűnik, eddig nincs az ügyészi kezekben semmi, ami cáfolná, hogy a befektetőkkel történt elhíresült, 2008 májusi mítingen Gyurcsány kifejezetten a projekt szabályszerűségét firtatta, majd közölte, hogy hajrá (nem szó szerinti közlés), a többit az apparátus ügyintézte.

Polt Péter legfőbb ügyész mindezt úgy értelmezi, hogy a kormányfő ezzel a szóbeli igennel „meghatározta a telek értékesítésének módját”, illetve „előnyt biztosított a befektetőknek azokkal szemben, akik a vonatkozó törvényi előírások szerint főszabályként alkalmazandó nyilvános pályáztatáson részt vehettek volna.” Kikre gondol Polt Péter? Volt más jelentkező is Sukoróra? Vagy vegyük az állítólagos hűtlen kezelést. Gyurcsányt miniszterelnökként idegen vagyon kezelésével bízták meg? Ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okozott? Ezt is bizonyítani illene, még akkor is ha Polt „Virág elvtárs” Péter kezében már netán ott van az ítélet.

*

Gyurcsány Ferencnek miniszterelnökként kötelessége volt Sukorót támogatni, már ha tényleg igaz, hogy az egymilliárdos projekt két és fél ezer magyar munkahelyet teremtett volna, és nemzetközi turisták seregét vonzotta volna ide. Amúgy a Velencei-tó idegenforgalmi helyzetéről szóló rövid írásból kiderül, hogy a Velencei-tónak nincs idegenforgalmi helyzete („a turisták egy-két emléktárgyon vagy szendvicsen kívül nem tudják mire itt hagyni a pénzüket”). A szaktárca korábbi weboldala pedig, amelynek címe „Tervezett intézkedések a Velencei-tónál”, olyan fehér, mint egy szibériai tájkép egy jól sikerült hóvihar után.

Az őszödi beszéde miatt nem egyszerűen kritizált, hanem folyamatosan mocskolt és dehumanizált exminiszterelnök legnagyobb bűne valószínűleg az (és emiatt érheti meg őt folyamatosan napirenden tartani, nem azért, amit Gréczy kolléga állít, miszerint „ő az ellenzék vezére és senki más”), hogy az őszödi beszédnek még a legszubjektívebben kiszemezgetett részletei is azt demonstrálják: Gyurcsány a maga keresetlen módján – de saját felelősségének elég őszinte elismerésével – pont azzal a politikusi magatartással akart leszámolni, amit ma utóda követ. A felelőtlen ígérgetéssel, a nyílt színi hazudozással, az ország érdekeinek totális háttérbe állításával

Az embert, aki még sohasem hazudott, és nem is a Marson él, természetesen nem személyes, kicsinyes bosszú vezérli. Ahhoz ő túl nagy formátum. Nem, csak arról van szó, hogy „a politika sem lehet olyan terület, amely kívül van a felelősség világán”. Mindezt az olyanok után, hogy „nem szabad a fogyasztás előtt letérdelni és hajlongani”, meg hogy „sosem fetisizáltam a növekedést”, meg hogy „a bankárkorszaknak úgy kell véget vetni, hogy a pénzintézetek iránti bizalom ne rendüljön meg”, meg hogy „mi az emberek, és nem a bankok oldalán állunk”.

„Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől” – ismerte el Őszödön Gyurcsány. Orbánnál ugyanez így hangzana: „Mi hozzá merünk nyúlni, nem félünk”, majd minden ugyanúgy maradna, sőt, még úgyabb. A Nemzeti Ügyek Kormánya majdnem beledöglik, hogy közel másfél éve úgy tegyen, mintha kormányozna. Ehelyett hazudnak reggel, éjjel meg este.