Felgyújtottak egy svéd menekültszállást, a héten már a negyediket
Újabb menekültszállást égett le Svédországban keddre virradóra. Ez egy héten belül már a negyedik ilyen eset, a hatóságok gyújtogatók számlájára írják a történteket.
Újabb menekültszállást égett le Svédországban keddre virradóra. Ez egy héten belül már a negyedik ilyen eset, a hatóságok gyújtogatók számlájára írják a történteket.
Meglehetősen komolyan veszi a svéd kormány a megújuló energiás célokat: ők akarnak lenni az első fosszilis tüzelőanyag-mentes nemzet a világon. Azt is gyorsan kiszámolták már, hogy ehhez mennyi extra kiadásuk lesz.
Már nyolcvanezernél is több menekült érkezett Svédországba, amely azt ígéri, aki nem jogosult menekültstátuszra, azt gyorsan kitoloncolják.
Csütörtökön nyílik meg a Göteborgi Könyvvásár, amelynek főtémája Magyarország lesz. Sokan máris bojkottot hirdettek a magyar politika elleni tiltakozásul.
A svéd kormány 24 milliárd koronával, vagyis átszámítva körülbelül 792 milliárd forinttal növeli a munkahelyteremtésre, a romló oktatási eredmények javítására és az országba érkező menekültek ellátására szánt keretösszeget a jövő évre tervezett költségvetésben – jelentette be a balközép kormány hétfőn.
Dánia szabad utat enged a menedékkérőknek, hogy területén keresztül Svédországba vagy más északi országba utazzanak - jelentette be csütörtökön a dán rendőrség főnöke, Svédország ugyanakkor "szerencsétlen" lépésnek nevezte Koppenhága döntését.
Pénteken visszaviszi nagynénje Malmőbe Wilhelm Fruzsinát – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Szijjártó Péter külügyminiszter beismerte, hogy végül nem sikerült megoldást találni arra, hogy a sérült és árva magyar lány, Wilhelm Fruzsina Svédországban maradhasson. Hiába adott volna két magyar cég is megrendelést a lány nagynénje cégének, hogy a lányt alkalmazni lehessen, ez a megoldás sem működött.
A fogyatékkal élő Wilhelm Fruzsinának a korábbi hírekkel ellentétben mégsem csak egy rövid időre kell hazatérnie Magyarországra – értesült a Magyar Nemzet.
A gyanú szerint egy 23 éves és egy 35 éves eritreai menedékkérő késelhetett meg két vásárló egy IKEA áruházban a svédországi Västerasban – közölte a rendőrség. Egy 55 éves nőt és 28 éves fiát ölték meg. Az idősebbik támadóról eleinte azt hitték, hogy ő is áldozat, mert életveszélyesen megsérült, kórházban ápolják. Az indítékról továbbra sem tudni semmit.
Két ember meghalt és egy súlyosan megsérült, amikor késsel támadtak egy IKEA áruház vásárlóira a svédországi Västerasban, a fővárostól, Stockholmtól 115 kilométerre északkeletre, hétfőn, kora délután.
A moszkvai svéd nagykövetség egyik diplomájának el kell hagynia az országot, Oroszország egyértelműen jelezte, hogy ezt válaszlépésnek szánja arra a döntésre, miszerint Svédországból kiutasítottak egy orosz diplomatát. További részletek nem ismeretesek.
A svéd védelmi minisztérium egyelőre óvatosan fogalmaz, de annyi biztos: a mini tengeralattjáróra ráfestett betűk azt jelzik, hogy orosz.
Egy családi ház kertjében található úszómedencében állt meg egy Volvo Svédországban.
Erős émelygés tört rá Stefan Löfven svéd miniszterelnökre, éppen akkor, amikor hazafelé utazott repülővel Etiópiából. A kórházban megvizsgálták, de ki is engedték.
A dán szakszervezetek sztrájkot hirdettek a Ryanair ellen egy régóta húzódó vita miatt és melléjük álltak a svéd szakszervezetek is. A légitársaság ezután bejelentette, hogy elviszi Dániából a Koppenhágában állomásozó egyetlen repülőgépét.
Stockholm lesz a 2016-os Eurovízós Dalfesztivál helyszíne – jelentette be szerda reggel a svéd köztévé. Azt már a májusi bécsi döntő óta tudni lehetett, hogy Svédország újra Eurovíziót rendezhet, miután a svéd Måns Zelmerlöw nyerte a 2015-ös versenyt Heroes című dalával. A pontos helyszínt azonban eddig csak találgatták, mivel korábban Malmö is otthont adott már a dalfesztiválnak.
Kiskorú menekültek tömegével érkeznek Svédországba, elsősorban Afganisztánból, Szomáliából és Eritreából.
Egy öt-hat hónapra született koraszülött maradványait találták meg egy XVII. századi svéd püspök, Peder Winstrup koporsójában. A tudósok elképzelése szerint a halott babát úgy csempészték a tekintély koporsójába, hogy megszentelt földben nyugodhasson. Más érdekessége is van a középkori pap múmiájának.
A 33 éves édesanya és gyermeke jól van. A kisfiú, aki a hatodik helyen áll a svéd trónutódlási sorban, hétfő kora délután, 13 óra 45 perckor jött a világra. A palota egyelőre nem hozta nyilvánosságra az új királyi sarj nevét.