Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szabó László

hvg.hu Itthon

Így magyarázkodott 5 percen át az újságíró-inzultálással vádolt Szabó László – videó

Nem akart részletekről nyilatkozni a múlt csütörtöki, újbudai fórumon történtekkel kapcsolatban Szabó László kerületi fideszes kabinetfőnök-helyettes egy keddi, fővárosi bizottsági ülés után, ahol több újságíró, többször is megkérdezte tőle, valóban elvette-e a 444.hu munkatársának telefonját. A politikus az érdemi válaszadást kikerülte, és születtek kissé kínosnak tűnő válaszok is tőle. Videó.

Bicsérdi Ádám Kult

"Le sem feküdtünk és fel sem keltünk" - 15 éves a Jazzékiel

Míg más lehet a névváltoztatás mellett döntött volna, a Jazzékiel 15 év, több tagcsere, 3 lemez, markáns stílusváltások után a popzenében kockázatosabb utat választotta, és a közönség lecserélődését, akár ritkulását is vállalva kamaszos, hiphopos zenekarból a mostani sötét tónusú, befelé figyelő darkjazz kollektívává változott. A Jazzékielnek kapóra jött a Müpa koncertfelkérése, így a csendesebb időszak után 2015-ben újra aktivizálódó banda a maga módján ünnepli a csúcs- és mélypontokban bővelkedő történetét.

Bicsérdi Ádám Kult

Ha a mai pop csak csengőhang, akkor ez egy szimfónia

A jelenlegi magyar zenei színtér egyik legnehezebben besorolható, ám pont ezért egyik legizgalmasabb együttese a Grand Mexican Warlock, és most nálunk debütáló harmadik lemezükkel még saját rajongóikat is meglephetik. Több figyelmet érdemlő magyar zenekarokat bemutató sorozatunk, az egy.két. há új részében arról kérdeztük őket, hogy miért lapos a mai popzene és hogy mi jelentheti a jövőt a tehetséges magyar zenekaroknak. Hallgassa meg nálunk először az év egyik legjobb magyar albumát.

hvg.hu Itthon

Pásztory az új paraelnökről: Korábban azt mondta, nem pályázik

Deutsch Tamás, az elnökség, valamint a Magyar Paralimpiai Bizottság valamennyi munkatársa maradt a pozíciójában, ezért Pásztory Dóra paralimpiai elnök csalódott az új elnök megválasztása körüli folyamatok miatt. De leginkább azt sajnálja, hogy az ellentábor nem talált megfelelő jelöltet Szabó Lászlóval, Deutsch egykori sportminisztériumi beosztottjával szemben, aki néhány hete még azt ígérte, nem indul el a pályázaton. Később Deutsch Tamás reagált Pásztory véleményére.

hvg.hu Itthon

Videó: Deutsch megmagyarázta, miért jár kevesebb pénz a parasportolóknak

Azért, mert ez a kevesebb is több, mint a fogyatékkal élő sportolók mostani támogatása. Videoriportunkban kormánypárti képviselőket, a paralimpiai bizottság frissen kinevezett elnökét, valamit magát Deutsch Tamást is megkérdeztük arról, miért adnának az ép sportolók jutalmazásához képest 70 százalékos támogatást a parasportolóknak. Deutsch egyik kedvenc kínai közmondását is megosztotta a hvg.hu-val.

1 2 3
Közbeszólt Bill Viola halála – a budapesti megnyitón már nem tudott ott lenni a világhírű videóművész

Közbeszólt Bill Viola halála – a budapesti megnyitón már nem tudott ott lenni a világhírű videóművész

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Zelenszkij: Amerika a kemény párbeszéd ellenére Ukrajna stratégiai partnere

Zelenszkij: Amerika a kemény párbeszéd ellenére Ukrajna stratégiai partnere

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Újabb két bank emeli a díjait az inflációra hivatkozva

Újabb két bank emeli a díjait az inflációra hivatkozva

A címlapról ajánljuk