Csodaszép videón az őszi Budapest, főszerepben a Gellért-hegy
Őszi pompájában tárul a néző elé a város és annak egyik legismertebb jelképe, a Szabadság-szobor.
Őszi pompájában tárul a néző elé a város és annak egyik legismertebb jelképe, a Szabadság-szobor.
Az internetezők összegyűjtötték rá a pénzt, a fejlesztők pedig betartották az ígéretet: a 19. század végéből és a 20. század első feléből alapos digitális utómunkával színesítették azokat a fotókat, amelyek világhírű helyek építkezéséről készültek.
Ha a megdönthetetlennek hitt szocializmus végül megbukott is, a keleti blokk országaiban egykor felhúzott és a szocializmust dicsőítő épületekkel még ma is együtt élünk.
Nem kímélik a világ karikaturistái Donald Trumpot, az Imgur gyűjtötte össze, hogyan éreznek a művészek az új elnökkel kapcsolatban.
Építészek szerint sok sebből vérzik a Citadella megújítására kiírt kormányzati pályázat – írja a Népszabadság. A kifogások között szerepel például az, hogy a felhívásban nem tettek különbséget profik és amatőrök között, ilyen „ömlesztett” pályázatokon azonban profi tervezők nem indulnak. A beérkező pályaművek díjazása is problémás lehet.
Szombaton van az autizmus világnapja, emiatt kék fénnyel világítanak meg fontos középületeket és műemlékeket. A Gellért-hegyi Szabadság-szoborról, és a pécsi Kodály-központról már érkezett fotó.
Péntek délután kiürítették New York-ban a Szabadság-szobrot és az annak helyet adó kis szigetecskét. Mint kiderült, hamis volt a bombafenyegetés.
2014 első napjainak legnagyobb tech-eseménye kétségkívül a január 7-én kezdődő Las Vegas-i CES lesz. Készülnek is már rá a cégek és marketingcsapataik.
Újra megnyílik a New York-i Szabadság-szobor a látogatók előtt vasárnap, a nevezetesség leleplezésének 126. évfordulóján.
Felújítási munkák miatt októbertől egy évre bezárják híres New York-i Szabadság-szobrot.
Egy katolikus alapítvány indítványozta Schmitt Pál köztársasági elnöknél, hogy "a megújulás és a múlt lezárása jegyében" távolítsák el a budapesti Gellért-hegyről a Szabadság-szobrot - a helyére Nagyboldogasszony szobrát képzelték el - írja a Népszava.
Egy digitális képmanipulációval foglalkozó weboldal gyűjtötte össze néhány grafikus művész figyelemreméltó alkotásait, amelyek között helyett kapott az a kép is, amely egyetlen városba tömöríti a világ legkülönlegesebb építészeti csodáit.
Július 4-én, a függetlenség napján újra megnyílik a látogatók előtt a New York-i Szabadság-szobor tetején levő kilátó, a 2001-es terrortámadások óta zárva tartó korona.
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái transzparensekkel tiltakoztak hétfőn a paksi atomerőmű bővítése ellen a Gellért-hegyi Szabadság-szobor előtt.
Újból megnyitnak többet a látogatók előtt az Egyesült Államok legfőbb, a szövetségi kormányzat részleges lebénulása miatt bezárt idegenforgalmi nevezetességei közül, köztük a Grand Canyont és a New York-i szabadságszobrot, miután egyes államok átvállalták az üzemeltetés költségeit.
A renoválások végeztével újra látogatható lesz a New York-i Szabadság-szobor.