Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szekeres Imre

hvg.hu Itthon

Lendvai Ildikó újból szervezkedik a régi szocikkal

Többek között Szekeres Imrével, Veres Jánossal és Steiner Pállal fogott össze Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke, hogy meggyőzze az elnökválasztás előtt álló MSZP-t: alkosson új alapszabályt és programot. A Deák Ferenc nevét viselő csoport elsősorban azt követeli, hogy a Mesterházy Attila vezetésével összeállított parlamenti frakciót szorítsák háttérbe. Ugyanakkor azt kérik, hogy a párt vegye be a programjába a 100 ezer forintos minimálbért és a garantált, feltétel nélküli alapjövedelmet.

hvg.hu Itthon

Bomba robban ma az őszödi beszéd ügyében?

Beidézte hétfőre a bíróság Szili Katalint, Szekeres Imrét és Baja Ferencet a Szabó Bálint ellen indított perben – írja a Magyar Nemzet, amely szerint ezzel váratlan fordulatot vehet az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügye. Szabó Bálint azt állítja, hogy ez a három politikus szivárogtatta ki Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszédét, és elmondása szerint bizonyítékai is vannak erre.

hvg.hu Itthon

Kéri László mindenkit lealázott

Kócos fogú rémségnek nevezte Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivőt, majd Mesterházy Attilán és Bajnai Gordonon is gúnyolódott Kéri László politológus, aki egy jászapáti fórumon vett részt a szocialista Szekeres Imrével.

MTI Itthon

MSZP: hét csapást mért a gazdaságra a Fidesz

Szekeres Imre, a szocialisták gazdasági kabinetvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány hibái miatt a magyar gazdaság a lehetőségeinél gyengébben teljesít.

hvg.hu/MTI Itthon

Baja Ferenc: Fidesz-támogatással indult a Heti Válasz "koronatanúja"

Kitalált történet a Heti Válasz által közölt interjúban felvázolt, az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló sztori Szekeres Imre szerint, és azt mondja, Eduardo Rózsa-Florest Bayer Zsolt ismerte, nem ő. Baja Ferenc harmadosztályú ponyvának minősítette a lapnak nyilatkozó, "koronatanúként" szerepeltetett Szabó Bálint által előadott történetet és felhívta a figyelmet arra, hogy Szabó korábban fideszes színekben indult. Juhász Ferenc egyenesen marhaságnak nevezte a történetet. A hetilapnak nyilatkozó férfi azt állította, hogy három szocialista vezető politikus adhatta át az őszödi beszédet Eduardo Rózsa-Floresnek.

MTI Gazdaság

MSZP: 197-ből a 178.-ak vagyunk

Szekeres Imre MSZP-s politikus Varga Mihály kedden bejelentett konvergenciaprogramját értékelte. Szekeres szerint Orbán Viktor korábbi ígéretei ellenére a valóság az, hogy két éve csökken a magyar gazdaság teljesítménye, idén pedig legfeljebb stagnálás várható. A Fidesz szóvivője szerint az MSZP idején tanulták meg az emberek, mi is az eladósodottság.

MTI Gazdaság

MSZP: 2013 a süllyedés éve lesz

Az MSZP szerint nem az emelkedés, hanem a süllyedés éve lesz az idei, az emberek - köztük főleg a kis és a közepes keresetűek - több adót fognak fizetni, mint a 2010-es kormányváltáskor.

MTI Itthon

MSZP: rosszabbul élünk mint két éve

Szekeres Imre, a szocialisták gazdaságpolitikai kabinetvezetője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: az emberek rosszabbul élnek, mint a 2010-es kormányváltáskor, és jövőre még rosszabb lesz a helyzetük.

MTI Gazdaság

Egyeztetne az MSZP az IMF-tárgyalások előtt

Az MSZP egyezséget kezdeményez a kormány, a demokratikus ellenzéki pártok, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői között egy olyan hosszú távú gazdasági programról, amely segíti a növekedés beindítását, és amely az IMF/EU-megállapodás alapja lehet.

MTI Itthon

MSZP: hatszázmilliárdos megszorítást hajt végre a kormány

Az MSZP szerint további életminőség-romlást okoznak az embereknek a jövő évi költségvetés tervezetébe foglalt új adók és adóemelések. A szocialisták úgy számolnak, hogy a kormány hatszázmilliárd forintos megszorítást hajt végre, amire az ellenzéki párt idén is alternatív költségvetéssel és adótörvényekkel válaszol.

hvg.hu Itthon

Az MSZP feljelentést sürget, különben feljelent a nyugdíjpénzek ügyében

Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője hétfőn közölte, felszólítják a kormányt, hogy tegyen feljelentést hűtlen vagy hanyag kezelés miatt, mert áron alaul értékesítették az államosított nyugdíjmegtakarításokból a részvényeket és értékpapírokat. Ha erre nem kerül sor, az MSZP megteszi a feljelentést - tette hozzá.

1 2 3 4 5
Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Videó: ezt látja, akit megtámad és lenyel egy tigriscápa

Videó: ezt látja, akit megtámad és lenyel egy tigriscápa

A címlapról ajánljuk