Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia
„Egy rendkívül tehetséges, kiemelkedő képességekkel rendelkező politikus, aki akár a baloldal új vezére is lehetett volna” – mondta Gyurcsány Ferencről Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter, aki ennek ellenére úgy véli: 2006-ban lett volna már egy történelmi lehetőség a lemondásra. Lamperth Mónika egykori belügyminiszter szerint nem feltétlenül omlik össze a DK Gyurcsány Ferenc távozása miatt.
hvg.hu
Szekeres Imre: Esély a baloldalnak
„Szerintem Gyurcsány Ferenc áttekintette az eddigi pályafutását, és az önvizsgálat után arra a következtetésre jutott, hogy vissza kell vonulnia. Ez egy tiszteletreméltó döntés” – mondta a HVG-nek Szekeres Imre, a Magyar Szocialista Párt tagja. A korábbi honvédelmi miniszterről többször is azt terjesztették, hogy ő szivárogtatta ki a Gyurcsány Ferenc karrierjét kettétörő őszödi beszédet, de ő ezt mindig határozottan tagadta.
Kettejük kapcsolata azonban korántsem volt felhőtlen, rendszeresek voltak közöttük a konfliktusok, ez pedig rendszeresen témát adott a sajtónak is. „Ennek ellenére úgy gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc egy rendkívül tehetséges, kiemelkedő képességekkel rendelkező politikus, aki akár a baloldal új vezére is lehetett volna. Sajnálom, hogy nem futotta be azt a pályát, amelyre a képességei alapján hivatott volt” – értékelte Gyurcsány Ferenc pályafutását Szekeres Imre.
Azt is megjegyezte, hogy Gyurcsány Ferencnek szerinte lett volna egy történelmi lehetősége a lemondásra, még 2006 őszén. „Akkor még visszatérhetett volna a politikai pályára is, de ő a maradás mellett döntött” – tette hozzá.
Draskovics Tibor és Szekeres Imre
mszp.hu
Szekeres Imre úgy véli, Gyurcsány Ferenc hosszas gondolkodás után juthatott arra a következtetésre, hogy visszavonul. „Reményeim szerint a távozása lehetőséget ad a hazai baloldalnak, és erősíti az együttműködés esélyét is. Jövő tavasszal minden politikai formációnak el kell döntenie, hogy hajlandó-e együttműködni – leginkább az egyéni körzetekben – a kormányváltás érdekében” – mondta. A szocialista politikus szerint ugyanis valamilyen módon együtt kell működnie az ellenzéknek, ebben pedig nagy segítség lehet Gyurcsány Ferenc visszavonulása.
Lamperth Mónika: Nem valószínű, hogy új szavazókat hoz a visszavonulása
„Engem őszintén szólva meglepett. Korábban volt már olyan időszak, amikor azt gondoltam, hogy meghozza ezt a döntést, de mostanában nem jutott eszembe. Ez abban az időben volt, amikor szemmel láthatóan minden oldalról szorongatták amiatt, hogy ő az akadálya a Márki-Zay Péter mögött felsorakozó ellenzéki összefogásnak” – mondta a HVG-nek Lamperth Mónika volt szocialista politikus, egykori belügyminiszter.
A volt miniszterelnök kiszáll a közéletből, Dobrev Klára elindul a DK megüresedő elnöki székéért.
Az MSZP-től eltávolodott egykori képviselő korábban már többször is lemondásra szólította fel Gyurcsány Ferencet, legutóbb tavaly nyáron, amikor mindössze 8 százalékot ért el a DK–MSZP–Párbeszéd közös lista az európai parlamenti választáson.
A visszavonulás időzítéséről Lamperth Mónika azt mondta:
Előbb meg kellett volna hozni ezt a döntést.
Szerinte egyébként nem feltétlenül omlik össze a DK Gyurcsány Ferenc távozása miatt. „Kétségtelen, hogy – főleg az idősebb – DK-szavazók közül nagyon sokan Gyurcsány személye miatt ilyen lelkesek, de a párton belül őket Dobrevvel együtt tekintik egy brandnek, együtt tartották őket jó vezetőnek. Annak, hogy politikailag szétválnak, biztos más és más hatása lesz, van, aki például a Gyurcsány Ferenc miatt volt itt, valaki szerint viszont Klára is nagyszerű ember, és marad a pártban – legalábbis én kívülről így látom.”
A politikai elemző szerint leginkább szimbolikus jelentősége van Gyurcsány Ferenc távozásának.
Azt ugyanakkor megjegyezte: nem tartja valószínűnek, hogy új szavazókat hoz a volt miniszterelnök visszavonulása. „Szerintem kettőjüket együtt árazta be a közélet iránt érdeklődő közönség” – tette hozzá.
Lamperth Mónika szerint egyértelműen Dobrev Klára lehet esélyes a megüresedett pártelnöki pozícióra.
Tehetséges, népszerű, elfogadott a párton belül, én nem látok nála erősebb személyiséget. De persze kérdés, ki indul még el, esetleg Molnár Csabát vagy Varju Lacit tudom elképzelni
„Gyurcsány Ferenc visszavonulása a magyar belpolitikai élet szempontjából meghatározó eseménynek tekinthető, még akkor is, ha ez még jelentősebb lett volna 2010-ben vagy akár még 2018-ban is” – mondta a HVG-nek Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták elnöke. Szerinte a kialakult helyzet lehetőséget ad arra, hogy létrejöjjön egy baloldali blokk, amelyben akár a Demokratikus Koalíció is megjelenhetne.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.