#Szerbia


Vucicék olyan durván kampányolnak, mintha félnének az ellenzéktől a szerbiai választáson
 

Vucicék olyan durván kampányolnak, mintha félnének az ellenzéktől a szerbiai választáson

Néhány hónapja mindenki biztosra vette, hogy az Aleksandar Vucic szerb államfő mögött álló Szerb Haladó Párt toronymagasan megnyeri a holnapi, december 17-i parlamenti választást. Bár a zászló továbbra is a „haladóknak” áll, az ellenzéki pártok jó része koalíciót hozott létre, s úgy tűnik, akiknek elege van a több mint egy évtizede tartó Vucic-korszakból, azok hajlandók szemet hunyni afölött, hogy az ellenzéki szövetség politikai értelemben igencsak tarka






A határon túli magyaroknak is sulykolja az Orbán-kormány az itthon jól ismert üzeneteit
 

A határon túli magyaroknak is sulykolja az Orbán-kormány az itthon jól ismert üzeneteit

A Felvidéktől Kárpátalján és Erdélyen át a Vajdaságig erős az Orbán-kormány hatása. A határon túli magyar közösségek befolyásolását, sőt, dezinformálását bel- és külpolitikai célokra maximálisan ki is használja – állítja a Political Capital friss elemzése, amit helyi újságírók is alátámasztanak. Mindez ugyan elég sok anyaországi adófizetői pénzbe kerül, de erős fegyver is, ami ellen nem látszik eszköz.




Lázár János készpénzzel vette a jegyét a Szeged-Szabadka vasút avatójáratára, és nem véletlenül – riport
 

Lázár János készpénzzel vette a jegyét a Szeged-Szabadka vasút avatójáratára, és nem véletlenül – riport

Kedden kora reggel hosszú évek után újraindult a Szeged és Szabadka közötti vasúti személyszállítás. Lázár Jánossal ültünk az első vonaton, akit kérdeztük például a további vasútfejlesztési terveiről is, de a miniszter elárulta azt is, hogy miért készpénzpárti annyira, hogy még akár egy mi hazánkos alkotmánymódosítást is támogatna.


A belgrádi kommandósok hirtelen kipucolták a Rogán-féle
 

A belgrádi kommandósok hirtelen kipucolták a Rogán-féle "szuper-titkosszolgálatnál" emlegetett környéket

Megnéztük azokat a helyszíneket, amelyeket a nyilvánosságra hozott magyar titkosszolgálati jelentés a déli határon zajló embercsempészet központjaiként említ. Azt találtuk, hogy minden megváltozott arrafelé: nemrég a szerb hatóságok hirtelen keményen felléptek a csempészbandák ellen, azóta azok nem jelentenek különösebb problémát. Bár időben pont egybeestek a dolgok, a szerb fellépésnek nincs köze a magyar eseményekhez, sokkal egyszerűbb a magyarázat. Választások jönnek. Helyszíni riport.





Az EU tovább előszobáztatja a nyugat-balkáni országokat, előbb Ukrajna és Moldova csatlakozásáról tárgyalna
 

Az EU tovább előszobáztatja a nyugat-balkáni országokat, előbb Ukrajna és Moldova csatlakozásáról tárgyalna

Az EU vezetői évek óta hangsúlyozzák, hogy az unió nyitva áll a nyugat-balkáni államok előtt, ám a szép szavak ellenére a többség számára csak távoli esély a csatlakozás, azzal a szerdán közölt jelentés sem biztatja őket. Az Európai Bizottság helyettük Ukrajnával és Moldovával nyitná meg a csatlakozási tárgyalásokat.