#Szerbia






Csak két hete volt Magyarország a NATO tagja, amikor ma 25 éve elkezdődött Jugoszlávia bombázása
 

Csak két hete volt Magyarország a NATO tagja, amikor ma 25 éve elkezdődött Jugoszlávia bombázása

A NATO 25 évvel ezelőtt, 1999. március 24-én indított kiterjedt légiháborút Jugoszlávia ellen. A NATO békefenntartó csapatokkal kívánta megállítani a Koszovói Felszabadítása Hadsereg (UCK) és a jugoszláv hadsereg közötti háborúskodást, illetve a koszovói albánok elleni népirtást. De a Milosevic-rezsimet csak bombákkal lehetett meggyőzni. Az akkori Orbán-kormány teljes mellszélességgel az atlanti szövetség mellé állt a szerb kormány – és benne Orbán jelenlegi szövetségese, Alaksandr Vucic – ellenében. Az MSZP tiltakozott az ellen, hogy Magyarországról induljanak NATO-bombázók bevetésre.

Révész Sándor Révész Sándor



Vucic jól leteremtette a Nyugatot, majd fogadta Orbánt
 

Vucic jól leteremtette a Nyugatot, majd fogadta Orbánt

Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára, a nyugati államok azt szeretnék elérni, hogy Szerbia ismerje el Koszovó függetlenségét, vonja meg a támogatást a boszniai Szerb Köztársaságtól, vezessen be szankciókat Oroszország ellen, távolodjon el Kínától és állítson fel egy baloldali bábkormányt - panaszkodott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében. Aztán fogadta Orbán Viktort.

hvg.hu hvg.hu








Nemzetközi lapszemle: Az Egyesült Államok közel-keleti politikájának következménye a véres jordániai támadás
 

Nemzetközi lapszemle: Az Egyesült Államok közel-keleti politikájának következménye a véres jordániai támadás

Az amerikai katonákat ért jordániai támadás után Joe Biden és az USA közel-keleti politikájának felelősségét taglalja a Wall Street Journal, a Washington Post pedig azt tárgyalja, hogyan kellene reagálnia az amerikai vezetésnek. A német szélsőjobboldali AfD-ről ír a Foreign Policy. A szerb elnök számára a demokrácia csupán homlokzatul szolgál, állítja a Süddeutsche Zeitung. A Guardian szerint a francia elnök nagy kockázatot vállal. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

hvg360 hvg360

Elvágta magát Szerbia az EU-tagság ügyében a választási anomáliák miatt?
 

Elvágta magát Szerbia az EU-tagság ügyében a választási anomáliák miatt?

A tavaly év végén, Aleksandar Vucic elnök nacionalista Szerb Haladó Pártjának győzelmével záruló szerbiai választások tisztaságát mind a szerb ellenzék, mind a választási megfigyelők kritizálták. Ez nem túl jó hír az EU-tagságra pályázó Szerbia számára, azonban úgy tűnik, az EU a választások és számos egyéb probléma ellenére sem adta fel a csatlakozási tárgyalások folytatását.