Izraeli és francia gép ütközött majdnem Belgrád fölött
Alig kerülte el az ütközést két utasszállító repülőgép tízezer méteres magasságban a szerb főváros fölött - közölte szerdán a szerb polgári légi közlekedési hatóság.
Alig kerülte el az ütközést két utasszállító repülőgép tízezer méteres magasságban a szerb főváros fölött - közölte szerdán a szerb polgári légi közlekedési hatóság.
Lemondott a Ratko Mladics után kutató akciócsoport éléről kedden Rasim Ljajics, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés szerbiai koordinátora.
A Serbia Insajd blog szerint a szétesett Jugoszlávia utódállamaiban nagyon kedvelik az amerikai sztárokat.
Szerbia kedden hivatalosan benyújtotta jelentkezését az Európai Unióhoz való csatlakozásra. A magyar kormány üdvözli a lépést.
Hivatalosan is beadja kedden Szerbia európai uniós csatlakozási kérelmét Borisz Tadics elnök az Európai Tanács soros elnökségét az év végéig ellátó svéd miniszterelnöknek, Fredrik Reinfeldtnek.
Határozatlan idejű sztrájkot kezdtek csütörtökön a szerb taxisok. Belgrádban több ezer taxi blokádja bénította meg a városközpont közlekedését, az erős havazásban a belgrádi taxisblokád közlekedési káoszt okozott. A fővároson kívül még 19 szerbiai város érintett.
Közel 18 év után vasárnap először ismét expresszvonat indult a Belgrád-Szarajevó vasútvonalon.
Sportlétesítményben való italozásért 40 ezer dinárra (mintegy 110 ezer forint) büntette Borisz Tadics szerb államfőt kedden egy szabálysértési bíró.
Több száz eurós pénzbüntetésre számíthat Boris Tadic szerb köztársasági elnök, miután az októberi Szerbia-Románia labdarúgó világbajnoki selejtező közben pezsgőt fogyasztott a páholyban, s ezzel törvényt sértett.
Megoldatlan tulajdonviták és Belgrád határozatlansága miatt csak csigalassúsággal fejlődnek Szerbia gyógyfürdői. Hasonló a helyzet az ásványvízpiacon is.
Szerbia, Macedónia és Montenegró állampolgárai várhatóan december 19-étől vízum nélkül utazhatnak az EU országainak területére. Hosszú évek után milliók léphetnek be olyan országokba ingyen, amelyekbe eddig csak pénzért és szigorú kritériumoknak megfelelve tehették be a lábukat - olvasható a Serbia Insajd blogon.
Vízum nélkül utazhatnak az Európai Unióba december 19-től Szerbia, Macedónia és Montenegró állampolgárai - erről fognak határozni hétfőn az EU belügyminiszterei uniós diplomaták pénteki közlése szerint.
Gordana-Pop Lazics, a Szerb Radikális Párt képviselője a szerb parlament ülésén csendben kibújt cipellőiből, majd mindkettővel célba vette az ülést vezető képviselőt - olvasható a Serbia Insajd blogon.
Ki a legnagyobb szerb? - teszi fel a kérdést az egyik legnagyobb szerb napilap, a Press online kiadása. A jelöltre SMS-ben és online szavazhatnak az olvasók. Több mint egymillió leadott szavazat után kettészakadt a mezőny - olvasható a Serbia Insajd blogon.
Saját vezetése alatt egyesítené a szerbiai kommunistákat Josip Broz Tito egykori partizánvezérnek, Jugoszlávia későbbi örökös államfőjének az unokája - jelentette vasárnap a B92 belgrádi rádió.
A Világbank 200 millió dollár (134,5 millió euró) értékben hagyott jóvá hitelt Szerbia számára. A szerb kormányfő-helyettes tájékoztatása szerint az összeget az államháztartási hiány fedezésére fordítják.
Csütörtökön helyezik végső nyugalomra Pavle pátriárkát, a szerb ortodox egyház vezetőjét.
Szerbia 2014-ben csatlakozhat az Európai Unióhoz az olasz miniszterelnök pénteki kijelentése szerint.
A szerb jegybank nem változtatott az alapkamaton pénteken, miközben csökkentette a dinárban jegyzett kötelezettségek után képzendő tartalék mértékét. Ugyancsak pénteki közlés szerint látványosan csökkent az októberi éves szintű infláció szeptemberhez képest.
Szerbiát is elérte a H1N1-járvány - jelentette be szerdán hivatalosan Tomica Miloszavljevics egészségügyi miniszter.