#Szerbia


CIA: a szerbek nem fordultak Milosevic ellen
 

CIA: a szerbek nem fordultak Milosevic ellen

A szerb lakosság a nemzetközi szankciók ellenére sem fordult Milosevic ellen 1993-ban - derült ki egy olyan jelentésből, amelynek a titkosítását 300 másik dokumentummal együtt a közelmúltban oldotta fel az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA).

MTI MTI

 

"Még mindig a háború árnyékában élünk"

Srdan Golubovic szerb rendező szerint a volt jugoszláv tagországokban még mindig a több mint tíz éve véget ért délszláv háború árnyékában élnek az emberek, ezért filmjeivel a múlttal való szembenézést és ezáltal a továbblépést kívánja elősegíteni. A rendező a vasárnap zárult 10. miskolci Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál vendége volt, ahol Templom a dombon című legújabb filmje a versenyprogramban szerepelt.

MTI MTI

Százezrek nem törlesztik lakáshitelüket Szerbiában
 

Százezrek nem törlesztik lakáshitelüket Szerbiában

Szerbiában az utóbbi egy hónapban 25 ezerrel nőtt a zárolt számlák száma a hiteltörlesztések elmaradása miatt. Az adósok főleg azért nem tudnak fizetni, mert elvesztették a munkájukat, csökkent a fizetésük vagy rendszertelenek a bevételeik – írják a szabadkai Pannon RTV internetes oldalán.

MTI MTI

Ingyen kezd dolgozni Szerbiának a bukott IMF-vezér
 

Ingyen kezd dolgozni Szerbiának a bukott IMF-vezér

Nem ígér gyors gazdasági javulást Szerbiának Dominique Strauss-Kahn, aki pénteken érkezett meg Belgrádba, ahol gazdasági tanácsadóként segíti ezentúl a szerb kormányt. Az IMF volt vezére az első három hónapban ingyen ad tanácsokat szomszédunknak.

MTI MTI


Orbán: hálás nekünk a
 

Orbán: hálás nekünk a "déli szomszéd"

Magyarország erőteljesen támogatja Szerbia EU-integrációját, "déli szomszédunk pedig hálás ezért hazánknak" - hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és Ivan Mrkic szerb külügyminiszter hétfő délelőtti budapesti megbeszélésén, amelyről a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője számolt be.

MTI MTI

Szerbia megszakíthatja a tárgyalásokat Koszovóval
 

Szerbia megszakíthatja a tárgyalásokat Koszovóval

A koszovói kormány megtiltotta szerdán, hogy a helyhatósági választások november 1-jéig tartó kampánya alatt szerb politikai vezetők lépjenek Koszovó területére. Válaszul Ivica Dacic szerb miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy azonnal megszakítja a Belgrád és Pristina közötti tárgyalásokat.

MTI MTI

 

"Politikai leszámolásról van szó" - Vádat emeltek Kasza József ellen

Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a belgrádi különleges ügyészség Kasza József, az Agrobank pénzintézet szabadkai fiókjának volt igazgatója, egykori szerb miniszterelnök-helyettes ellen - írta szerdán az újvidéki Magyar Szó című napilap. Kasza József visszautasította a vádat, szerinte politikai leszámolásról van szó.

MTI MTI


Amerika már 93-ban bombázta volna Szerbiát
 

Amerika már 93-ban bombázta volna Szerbiát

A szerbiai katonai célpontok bombázását az Egyesült Államok már 1993-ban is mérlegelte annak érdekében, hogy megakadályozzák az úgynevezett Nagy-Szerbia létrejöttét - olvasható az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik jelentésében, amelyet 300 másikkal együtt a közelmúltban oldottak fel a titkosítás alól. A dokumentumokat nagy terjedelemben ismertetik ezekben a napokban a délszláv térség - közöttük Szerbia - tömegtájékoztató eszközei.

MTI MTI



 

"A NATO-bombázás volt az egyik első kiberháború"

Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázása volt az egyik első kiberháború, a jugoszláv hadsereg az elektronikusan összegyűjtött adatok segítségével sikeresen tudta értesíteni katonáit arról, hogy hol várható légicsapás - írta hétfői számában a Politika című belgrádi napilap.

MTI MTI

Betiltották a melegfelvonulást Belgrádban
 

Betiltották a melegfelvonulást Belgrádban

Elmarad a szombatra tervezett melegfelvonulás Belgrádban – a szerbiai biztonsági szervek koordinációjáért felelős iroda péntek este döntött arról, hogy szombatra betilt minden tervezett felvonulást, illetve tüntetést.

MTI MTI


Kenyeret és tejet is lehet hitelre venni a szerb áruházakban
 

Kenyeret és tejet is lehet hitelre venni a szerb áruházakban

Egyre több kereskedelmi lánc teszi lehetővé Szerbiában, hogy a vásárlók ne azonnal, hanem akár csak egy évvel később fizessék ki a számlát, vagyis már a kenyeret és a tejet is meg lehet vásárolni hitelre - számolt be a legújabb hitelezési formáról több szerbiai gazdasági portál is a héten.

MTI MTI

Online is lehet cigit venni a szomszédban
 

Online is lehet cigit venni a szomszédban

Miután augusztusban emelkedett a dohányárukra kivetett jövedéki adó Szerbiában, egyre több helyen árulnak cigarettát "feketén", sőt az interneten is megjelentek cigarettát kínáló hirdetések - írta híroldalán csütörtökön a B92 szerb tévé.

MTI MTI