Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A koszovói kormány megtiltotta szerdán, hogy a helyhatósági választások november 1-jéig tartó kampánya alatt szerb politikai vezetők lépjenek Koszovó területére. Válaszul Ivica Dacic szerb miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy azonnal megszakítja a Belgrád és Pristina közötti tárgyalásokat.
Hajredin Kuci koszovói miniszterelnök-helyettes közölte, hogy egyetlen szerbiai vezetőt sem engednek be Koszovó területére az önkormányzati választás csütörtökön kezdődő kampánya alatt.
Ivica Dacic erre reagálva a Politika című napilapnak azt mondta: "Ha én a brüsszeli megállapodás aláírójaként, valamint a kormány tagjai - akik a megegyezést támogatták és dolgoztak annak alkalmazásán - nem mehetünk Koszovóba, és nem buzdíthatjuk arra a szerbeket, hogy menjenek el szavazni, akkor felmerül a kérdés, hogy miért vegyek részt a párbeszéd folytatásában." A miniszterelnök csütörtökre tervezte koszovói látogatását, a pristinai hatóságok viszont közölték vele, hogy a látogatást nem hagyták jóvá.
A szerb kormányfő a Politikának elmondta, figyelmeztette Brüsszelt, hogy "a pristinai döntés botrányos, és a békefolyamatra mért ütésként értelmezhető", továbbá kétségbe vonja a tárgyalásokért felelős Brüsszel hitelességét is.
Az Európai Unió képviselői szerdán nem kommentálták Dacic bejelentését. "Figyelemmel követjük a helyzetet, és mindkét féllel kapcsolatban állunk" - mondta a Tanjug szerb hírügynökségnek Maja Kociancic, Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője. Az Európai Bizottság azt közölte, hogy hivatalos bejelentés még nem érkezett a szerb miniszterelnöktől. Dacic azt mondta: a szerb hivatalos szervek csütörtökön döntenek a további lépésekről, és kikérik az ügyben az EU véleményét is.
Enver Hoxha koszovói külügyminiszter ugyanakkor azt mondta, hogy kormánya döntése végleges, és nem módosítható, azaz a kampány ideje alatt szerb vezetők nem léphetnek Koszovó területére.
A belgrádi B92 televízió vendégeként Marko Djuric, a szerb elnök tanácsadója az ügy kapcsán megjegyezte, hogy ha a koszovói hatóságok valóban ilyen "irracionális döntést hoznának, akkor a nemzetközi közösség nyomást gyakorolhatna Pristinára, hogy tartsa be a szabad mozgásra vonatkozó megegyezést". Hozzátette, hogy Szerbia mindent megtesz annak érdekében, hogy lehetővé tegye a koszovói választásokon való részvételt minden arra jogosult számára.
Koszovó 2008-ban jelentette be elszakadását Szerbiától, Belgrád viszont továbbra sem hajlandó elismerni független államként az ország egykori déli tartományát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.