#Szíria

Putyin és Obama is tárgyaltak a G20-on
 

Putyin és Obama is tárgyaltak a G20-on

Mégis létrejött a kétoldalú találkozó a szentpétervári G20-as csoport csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin orosz államfő és Barack Obama amerikai elnök között, akik megegyeztek arról, hogy a két ország külügyminisztériumai folytatják az egyeztetéseket Szíriáról - a hírt Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója jelentette be pénteken.

MTI MTI

Külügyminisztérium: senki se utazzon Libanonba
 

Külügyminisztérium: senki se utazzon Libanonba

A Külügyminisztérium konzuli szolgálata az utazásra nem javasolt országok közé sorolta Libanont, mert a tárca szerint a szomszédos Szíria elleni esetleges nemzetközi katonai akció egyelőre beláthatatlan következményekkel járhat az országban.

MTI MTI



G20: Putyin vacsora közben beszélne Szíriáról
 

G20: Putyin vacsora közben beszélne Szíriáról

A tervezetthez képest másfél órás csúszással csütörtökön megkezdődött a G20-as csoport szentpétervári csúcstalálkozója, amelynek megnyitóján az orosz államfő azt javasolta, hogy a szíriai kérdést napirenden kívül, a késő estére tervezett munkavacsorán vitassák meg.

MTI MTI

Putyin: Oroszország Szíria mellé áll
 

Putyin: Oroszország Szíria mellé áll

Oroszország segíteni fog Szíriának, ha azt külső agresszió éri – közölte Vlagyimir Putyin a G20-as csoport szentpétervári csúcstalálkozóját záró pénteki tájékoztatón.

MTI MTI




Kerry zagyvaságokat beszél a szír ellenzékről?
 

Kerry zagyvaságokat beszél a szír ellenzékről?

Ellentmond a hírszerzési információknak John Kerry amerikai külügyminiszter kijelentése, hogy a szíriai ellenzék körében növekszik a mérsékelt erők befolyása, ugyanis az amerikai és európai hírszerző ügynökségek, civil szakértők a radikális iszlamistákat tartják a szíriai lázadók messze legnagyobb és legszervezettebb csoportjának.

MTI MTI


G20: egyelőre nincs előrelépés Szíria ügyében
 

G20: egyelőre nincs előrelépés Szíria ügyében

A G20-as országcsoport vezetői csak azt tudták megállapítani csütörtök este szentpétervári csúcstalálkozójukon, hogy továbbra is nagy a nézeteltérés közöttük a szíriai katonai beavatkozás tervével kapcsolatban. A fő törésvonal Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között van.

MTI MTI



Szíriáért imádkoznak a Szent István-bazilikában
 

Szíriáért imádkoznak a Szent István-bazilikában

A Magyar Katolikus Egyház is bekapcsolódik Ferenc pápa szombatra meghirdetett böjt- és imanapjához, amelynek keretében Szíria, a Közel-Kelet és az egész világ békéjéért imádkoznak - jelentette be Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

MTI MTI

Sokan nagyon sokat keresnek a szír polgárháborún
 

Sokan nagyon sokat keresnek a szír polgárháborún

Naponta áruval megrakott teherautók százai sorakoznak a török-szíriai határ mentén, például az Öncüpinarhoz közeli határátkelőnél, hogy étolajtól kezdve pelenkáig Szíriában jelenleg hiánycikknek számító termékekkel lássák el a szíriai kiskereskedőket, akik aztán odahaza értékesítik a szükséges árucikkeket a nélkülöző lakosságnak.

MTI MTI

Szíria: minél később indul a csapás, annál drágább
 

Szíria: minél később indul a csapás, annál drágább

Nem lennének "rendkívüliek" a jelenlegi stádiumban a Szíria elleni katonai fellépés költségei, de azok annál magasabbak lesznek, minél később születik meg a csapás elrendelése - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Jonathan Greenert tengernagy, az amerikai haditengerészet vezérkari főnöke.

MTI MTI

Kiakadtak az oroszok az amerikaiak vádjain
 

Kiakadtak az oroszok az amerikaiak vádjain

A Kremlt sokkolta a Pentagon vádja, miszerint Oroszország vegyi fegyvert vagy annak célba juttatásához szükséges eszközöket szállíthatott Szíriának - jelentette az ITAR-TASZSZ Szergej Ivanovra, az orosz államfői hivatal vezetőjére, korábbi védelmi miniszterre hivatkozva.

MTI MTI

Moszkvába küldte emberét a szír elnök
 

Moszkvába küldte emberét a szír elnök

Moszkvába utazik hétfőn Valíd Moallem szíriai külügyminiszter, hogy áttekintse a szíriai helyzetet orosz vendéglátójával, Szergej Lavrovval - jelentette be az orosz külügyminisztérium csütörtökön.

MTI MTI

Attól félnek, Szíria vegyi fegyverben erősít
 

Attól félnek, Szíria vegyi fegyverben erősít

A Damaszkusz környékén végrehajtott állítólagos vegyifegyver-támadás felerősítette az azzal kapcsolatos aggályokat, hogy Szíria felújítja a biológiai fegyverek előállítására irányuló, három évtizedre visszanyúló erőfeszítéseit - írta csütörtöki számában a The Washington Post amerikai és közel-keleti hivatalos személyekre, valamint fegyverzetszakértőkre hivatkozva.

MTI MTI