Elnyelt a föld egy motorost, amikor megnyílt alatta az úttest Szöulban – videó
A férfi után 17 órán át kutattak, de nem élte túl a balesetet.
A férfi után 17 órán át kutattak, de nem élte túl a balesetet.
Tömegbe hajtott kedden autójával egy idős férfi a dél-koreai főváros, Szöul egyik piacán, az incidensben négyen súlyosan, kilencen könnyebben megsérültek – jelentette a helyi média.
A 35 éves nőről készült videót csütörtök estig több mint 1,2 millióan nézték meg a YouTube-on.
Az Itevon bulinegyed biztonságáért felelős rendőrkapitányt a kötelességének elmulasztásában találták bűnösnek. Ő az első, akinek az ügyében ítélet született a mintegy 160 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség miatt.
A dél-koreai hadsereg egyértelmű provokációnak nevezte a gyakorlatot.
Szerencsére éppen nem volt nagy a forgalom.
A balhézó koreai nő akár 3 év börtönt és 8 millió forintos pénzbírságot is kaphat.
A közel 130 éves M1-es metrót a világ tizennyolc legjobbja közé válogatták.
A lakások a dél-koreai főváros legnépszerűbb negyedében, Gangnamban találhatóak.
A tervek szerint egy már eleve 40 méter magas kulturális központ tetején kapna helyet az az óriáskerék Szöulban. Egyszerre akár 1400 embert is képes lesz szállítani, szórakoztatni.
A külföldi turistákra gondolva vezetnének be a szöuli metrón egy mesterséges intelligenciával támogatott valós idejű fordítási szolgáltatást, amelynek köszönhetően nyelvtudás hiányában is egyszerűen lehetne kommunikálni a személyzettel.
Egy ötfokú skála szerint sorolják be, mely autók nem hajthatnak be a városba.
Valószínűleg Phenjan hajlandó tárgyalni a kiadásáról.
Travis Kinget az ENSZ szerint őrizetbe vehették az észak-koreai hatóságok.
A 123 emeletes Lotte World Towerre korábban a francia pókember is szemet vetett, ám őt a mostani próbálkozónál is hamarabb elkapták.
Új szankciókat jelentett be Szöul a Kimszuki nevű észak-koreai hackercsoport ellen, melyet azzal gyanúsít, hogy segíti az észak-koreai vezetés műholdfejlesztési kísérleteit, és részt vett Phenjan legutóbbi, sikertelen műholdfellövésében is.
A zebrának elpusztultak a szülei, és ez a gondozói szerint a személyiségét is megváltoztatta.
Földrengéshez vagy a víz hullámzásához hasonlóan mozog egy hatalmas sokaság, ez ellen semmit sem tehet egyetlen ember – idézik fel a hétvégi koreai szerencsétlenséggel kapcsolatban a tömegkutatók. Végső esetben a bokszolóállás és az önzetlen viselkedés segíthet.
Rengetegen emlékeztek arra a 156 emberre, akik szombat este veszítették életüket Szöulban, amikor a szűk helyre beszorult tömeg halálra nyomta vagy taposta őket. A rendőrfőnök szerint a hatóságok vállalják a felelősséget a történtekért.
A rendőrség viszont mintha nem reagált volna, néhány órával később pedig 156-an vesztették életüket.