Sebestyén Balázs: a TV2 egyes műsorai elfogadhatatlanok
A műsorvezető egy „komoly, nagyon nagy összegről szóló ajánlatot” kapott a TV2-től, de nem fogadta el.
A műsorvezető egy „komoly, nagyon nagy összegről szóló ajánlatot” kapott a TV2-től, de nem fogadta el.
Nem híve a személyes lejáratásoknak, a Tényeknek pedig olyan fontos, közfunkciót betöltő emberek sztorijával kell foglalkoznia, mint amilyen Schmitt Pál diplomaügye volt – ilyen célokat tűzött ki a TV2 vezére, Dirk Gerkens azon az egy évvel ezelőtti stábértekezleten, amelynek a hvg.hu megszerezte a hangfelvételét, és amelyből kiderül, hogy nem a tervei szerint alakult a Vajna-csatorna sorsa. A legpikánsabb mondata viszont ma is időszerű: „ki a *** Habony?”.
Miután a TV2 reggeli műsorában hétfőn a veronai busztragédiában érintett cég vezetőjét reagáltatta az áldozatok szüleinek nyílt levelére, kedden a rokonokat reagáltatták a tegnapi adásban elhangzottakra. A megindult, mégis visszafogott korrektséggel nyilatkozó szülők láthatóan minden információt összegyűjtöttek a balesetről, így vetették fel, hogy alig 2 óra 41 perc vezetés után valószínűleg betegség miatt aludhatott el a sofőr, akinek a figyelmét a gyásza is elvonhatta.
Igent mondott a TV2 egyik műsorára, sok előadást kellett volna kihagynia.
A Bors szerint a TV2 reggeli műsorának egy női műsorvezetője maradt, miután Serfőző Krisztina máris távozott, Szabó Dórát pedig parkolópályára tették.
A hétfőinél is rosszabbak Andy Vajna tévéjének nézettségi adatai.
Herendi Gábor, a Valami Amerika 3. rendezője is ezt mondta, de azért nem vagyunk teljesen meggyőzve.
Csak élőben nyilatkozunk a propagandatévéknek, mert láttuk, mekkora hazugságokat kreálnak – írja a Momentum. Fekete-Győr András ezt bizonyította is.
A színész szerint a miniszterelnök Magyarország királya.
A Jobbik százmilliós plakátkampánya a bizonyíték arra, hogy egy milliárdos, konkrétan Simicska Lajos áll a párt mögött – fejtette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában. Állítását az élet azon alapigazságával támasztotta alá, hogy "ami valaminek látszik, az az is".
Az áldozatok családjai mögötti/helyett beszélő érdekcsoportot szidta, de teljesen zavarosan az aktuális kormányellenség Soros Györgyig is eljutott a veronai balesetben érintett buszos cég vezetője a Tv2 reggeli műsorában. Már újabb lejárató riport sem kell, az is újabb szakmai mélypont, ahogyan a Vajna-tv riportere egyszerűen nem tudta kezelni a helyzetet, amikor az élveboncolásnak tűnő interjú alanya élő adásban borult ki.
Az énekesnőnek választania kellett a színház és a TV2 új valóságshowja között.
A 103.9 Sláger FM-hez szerződött Dudás Ádám, a TV2 volt műsorvezetője.
Nem írhat többet a HOT! Magazinba Havas Henrik, akit nemrég a TV2-től is elküldtek, valószínűleg egy Vajna Tímeáról szóló Facebook-posztja miatt.
Zimány Lindával, Győrfi Pállal, Simon Kornéllal indul az ötödik évfolyam. A zsűri és Tilla marad.
A TV2 stábja a Momentum Mozgalom szolnoki rendezvényén próbálta leleplezni az új SZDSZ-t, de arra sem kaptak választ, hogy a gyáva momentumosok fognak-e még káromkodni. A párttá alakuló politikai formáció szerint a sajtó fogalmába nem tartozik bele a "rákosista filmhíradókat idéző propagandagép", ezért nem engedték forgatni a TV2 stábját.
Nem bánja, hogy a Vajna Tímeát sértő bejegyzése miatt kirúgták a TV2-ből.
A TV2-csoport vezérigazgatója szerint nincsenek kamuhírek a Tényekben, és ő egyébként is a Fox News-szerű híradózást szereti, nem a CNN-t.
A Tények helyettes vezetője cégbírósági eltiltás alatt áll, de a TV2-nek ez még belefér.