MSZP: a városi fideszes frakcióvezető lánya nyert trafikokat Tatabányán

Tatabányán a képviselő-testület fideszes frakcióvezetőjének lánya négy trafik pályázatát nyerte el kereskedői múlt nélkül, a helyi kulturális központ ügyvezetőjének eddig könyvtárosként dolgozó felesége pedig két üzletet nyithat – közölte az MSZP Komárom megyei elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

  • MTI MTI
MSZP: a városi fideszes frakcióvezető lánya nyert trafikokat Tatabányán

Lukács Zoltán, aki a párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese is, elmondta, "nem tudjuk véletlennek tekinteni azt, hogy több száz pályázó közül a fideszes politikusok vagy családtagjaik kaptak lehetőséget trafikot nyitni". Kijelentette, ha igaznak bizonyul, hogy pártfórumokon döntöttek a pályázatokról, akkor az MSZP a legfőbb ügyészhez fordul, mert az ügy vezető politikusokat érintő bűncselekmény. Úgy fogalmazott, a trafikügyben Tatabányán is látszik a "Fidesz ujjlenyomata". Hozzátette: a településen 300 helyett két hónap múlva már csak 36 üzletben lehet cigarettát venni, az üzleteket összesen 18 tulajdonos birtokolja.

Lukács Zoltán szerint a dohánytermékek forgalma Tatabányán hatmilliárd forint egy évben, így egy üzletre évente 17 millió forint forgalom esik, ha a parlament elfogadja Lázár János államtitkárnak az árrést négyről tíz százalékra emelő javaslatát.

A politikus számítása szerint a tatabányai képviselő-testület fideszes frakcióvezetőjének családja közel hetvenmillió forintos garantált haszonhoz juthat, ha a törvény megszületik. Az eddig könyvtárosként dolgozó, a Vértes Agora kulturális központ ügyvezetőjének felesége is 34 millió forintos haszonra számíthat, ami körülbelül 30 évi bére – mondta Lukács Zoltán, majd hozzátette, hogy kereskedelmi lehetőséget kapott az oroszlányi fideszes alpolgármester és egy dorogi fideszes képviselő édesanyja is.

További hasonló történeteket itt olvashat!

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.