Miniszteri biztost kap a hajdúnánási motorversenypálya
Balmazújváros korábbi polgármestere havi egy millió forintot kap ezért a munkáért a kétmilliós parlamenti juttatása mellé.
Balmazújváros korábbi polgármestere havi egy millió forintot kap ezért a munkáért a kétmilliós parlamenti juttatása mellé.
A mentőápolót többek között az egészségügy helyzete dühítette, kommentje miatt azonban már a vele szövetséges ellenzéki polgármestert is támadják.
Kubatov, Farkas, Rogán, Simonka – néhány ember azok közül, akik legalább két éve nem hajlandók felszólalni.
A pünkösdi hétvége előtt jótékonykodott.
A klubot kizárták az NB II-ből, pedig hat meccset már lejátszott a csapat az idei sorozatban.
Hiába volt ott Hajdúdorog MSZP-s polgármestere és a térség fideszes képviselője is egy iskolaátadáson, Tiba István Facebook-oldalára úgy kerültek ki a képek, hogy mindegyikről lemaradt a szocialista politikus.
Saját helyi politikusai helyett egy politikában teljesen járatlan független jelölt mögé állt be a Fidesz Balmazújvárosban. Ha nem őt választja a város, rengeteg fejlesztéstől esik el, fenyeget a hatalom. A tét valóban nem kicsi: egy nem Fidesz-hű polgármester megzavarhatná a helyi erős embereket abban, hogy kontrollálják a város pénzügyeit. Időközi választást egyébként azért kell tartani, mert az előző polgármesternek vesztegetés miatt börtönbe kell vonulnia.
Tiba István csapata, a Balmazújváros kiesett az NB I.-ből, de azt mondja, nem ezért hagyja el a csapatot. Belefáradt.
Balmazújváros fidesz-KDNP-s polgármestert korábban jobbikosok szólították fel arra, hogy tisztázza magát a vádak alól. Tiba István azonban nem nyilatkozik, amíg nem ismeri az ügy részleteit.
Három parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a szakbizottság.
A kormány kérésére mégsem szavaz az Országgyűlés jövő heti, kétnapos ülésén az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokról.
Tiba István, Balmazújváros fideszes polgármestere foglalhatja el Arnóth Sándor lemondás miatt megüresedett székét az Országgyűlésben; a Fidesz Hajdú-Bihar megyei választmányának péntek este meghozott döntéséről szombaton tájékoztatta az MTI-t Rácz Róbert, a választmány alelnöke, regionális pártigazgató.
Elmagyarázta Balmazújváros képviselője, hogy miért futballistákat költöztettek be az önkormányzati bérlakásokba.
Veres Margit balmazújvárosi polgármester még jegyzőként 2012 végén négyszemközt átvett 5 millió forint készpénzt egy vállalkozótól, akinek a cége éppen aznap kapott 180 milliót a helyi önkormányzattól. A jegyző a pénzt másnap szintén négyszemközt átadta Tiba István akkori polgármesternek. Veres Margit csütörtökön állt bíróság elé hivatali vesztegetés miatt a Debreceni Törvényszéken, Tiba Istvánt viszont még csak ki sem hallgatta az ügyészség – írja a Népszabadság. A polgármester védője Lázár János meghallgatását javasolta az ügyben.
A parlamentnek azért kellett új jegyzőket választani, mert Tarnai Richárd és Erdős Norbert lemondtak posztjukról, ugyanis kormányhivatal-vezetővé nevezték ki őket.