#V4







Úgy tűnik, Orbán lemondott a V4-ről
 

Úgy tűnik, Orbán lemondott a V4-ről

A V4-ektől láthatóan búcsút mond, helyette egy új regionális politikai szövetség kialakítására törekszik Orbán Viktor - nagyjából ez volt az egyetlen új, külpolitikát érintő gondolata a kormányfőnek a Magyar Gazdasági és Iparkamara hagyományos évnyitó rendezvényén mondott beszédében.

Dezső András Dezső András



Nemzetközi lapszemle: A szuverenitásvédelmi törvény visszavonását követeli az Európa Tanács emberi jogi biztosa
 

Nemzetközi lapszemle: A szuverenitásvédelmi törvény visszavonását követeli az Európa Tanács emberi jogi biztosa

A politika Magyarországon és Lengyelországban is beleszól a kamatokért felelős jegybankok dolgába. Széttöredezik az európai politikai paletta, erősödik a szélsőjobb. Mi a baj azzal, hogy Olaszország migrációs központokat kíván létesíteni Albániában? Valóban meggyengült a Nyugat? Mit kezd Putyin a jelenlegi ukrajnai helyzettel? Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

hvg360 hvg360

Kővel dobált Mad Max határőrdzsipet néztünk, Pintér Sándortól kértünk fuvart a V4-es miniszterek Nagy Határmegtekintésén
 

Kővel dobált Mad Max határőrdzsipet néztünk, Pintér Sándortól kértünk fuvart a V4-es miniszterek Nagy Határmegtekintésén

A V4-elnök csehek Szegedre hívták megbeszélni a belügyminisztereiket, sőt, az osztrák és német kollégáikat is. A téma a migráció, Schengen életben tartása volt, és mivel a tájékoztatót a csehek szervezték, ízelítőt kaphattunk abból, milyen az, ha a politikusok nem úgy állnak hozzá az újságírókhoz, mint a magyar kormány. Riport a határról.



Elnézést kért a tübingeni professzor, amiért összekeverte a Corvinus Egyetemet Orbánék agytrösztjével
 

Elnézést kért a tübingeni professzor, amiért összekeverte a Corvinus Egyetemet Orbánék agytrösztjével

A tübingeni polgármester feloldotta a dilemmát, miután két egymásnak ellentmondó tanácsot kapott az egyetemi tanártól. Az orosz nagyhatalmi igényekből fakadó fenyegetés megmarad Európával szemben, a két Korea közötti fegyverszünet lehetne a diplomáciai minta az orosz-ukrán tárgyalások megkezdéséhez. Akkugyárat telepítene Bajorországban a BMW. Válogatás a világsajtó írásaiból.

hvg360 hvg360