Vatikán: kötelező feljelenteni a pedofil papokat
A Szentszék weboldalán hétfőn első ízben közölte, hogy a püspökök és más magas rangú egyházi vezetők kötelesek jelenteni a világi hatóságoknak, ha pedofília esetéről értesülnek.
A Szentszék weboldalán hétfőn első ízben közölte, hogy a püspökök és más magas rangú egyházi vezetők kötelesek jelenteni a világi hatóságoknak, ha pedofília esetéről értesülnek.
A katolikus egyházon belüli szexuális botrányok azt bizonyítják, hogy „a Gonosz a Vatikánban is tevékenykedik” – jelentette ki a The Times című brit lap szerint a Szentszék fő ördögűzője.
Alighanem késedelmet szenved a néhai II. János Pál boldoggá avatása, mivel az illetékes orvosi bizottság nem fogadta el az aktushoz szükséges csodás gyógyulást - írta csütörtökön honlapján a La Repubblica.
Mementó-sorozatunkban, amelyben sorsfordító évekre és azokhoz kapcsolódó kerek évfordulókra emlékszünk, ezúttal a rendszerváltás egy húsz évvel ezelőtti napját idézzük fel. 1990. február 7-én a szovjet kommunisták feladták az egypártrendszert, a nyugatnémet kormány a német egységről és az NDK-val tervezett valutaunióról tanácskozott. Magyarországon második helyre jött fel az SZDSZ a közvélemény-kutatásokban, Antall József Washingtonban tárgyalt, a BKV-t pedig átvilágították, mennyire működik gazdaságosan, és megvizsgálták, szüksége van-e a cégnek állami póttámogatásra.
Bocsánatot kért egy vasárnapi lapban két nappal korábban elhangzott szavaiért a vatikáni prédikátor, aki közvetett párhuzamot vont az antiszemitizmus és azon bírálatok között, amelyek a pedofilbotrányok miatt a pápát, illetve az egyházat érik.
XVI. Benedek pápát nem gyengítették meg a média legutóbbi támadásai azért a módért, ahogyan a katolikus egyházon belül kipattant pedofilbotrányokat kezeli - hangoztatta szombaton Federico Lombardi, az egyházi állam szóvivője.
Milwaukee érseke már 1996-ban figyelmeztette a jelenlegi pápa, XVI. Benedek által vezetett vatikáni hivatalt, hogy egy pap évtizedekkel korábban szexuálisan zaklatta az amerikai város egy iskolájának diákjait, és ez kínosan érintheti az egyházat, a papot mégsem fosztották meg reverendájától – jelentette csütörtökön a The New York Times.
Heves felháborodást váltott ki Németországban a regensburgi püspöknek az a nyilatkozata, amelyben Gerhard Ludwig Müller a médiát egyházellenes kampánnyal vádolta, és a sajtó tevékenységét a náci rezsim hasonló magatartásához hasonlította. A püspök kijelentésétől hétfőn elhatárolta magát a Vatikán is.
A Vatikán a Twitter mikroblog portálon is közzétette XVI. Benedek pápának a papi pedofíliáról az írországi katolikusokhoz intézett pásztorlevelét a hét végén - közölte az i.media egyházi hírügynökség.
A Vatikán hivatalosan megkezdte a dél-boszniai Medjugorjéban történt Mária-jelenések vizsgálatát - közölték szerdán.
A Vatikán fontolóra veszi, hogy eltörölje a megrontási bűnügyek tízéves elévülési idejét - jelentette a Kathpress hírügynökség.
Titokban a Vatikánban is vitáznak a római katolikus papok kötelező nőtlenségének esetleges eltörléséről - jelentette pénteken a La Repubblica című olasz lap.
A római ügyészség szerint halott, II. János Pál pápa merénylője, Ali Agca szerint viszont él a 27 évvel ezelőtt a Vatikánból nyomtalanul eltűnt kislány, Emanuela Orlandi.
Berlini vélekedések szerint szokatlanul élesen reagált a Vatikán a németországi katolikus iskolákban elkövetett, a közelmúltban ismerté vált szexuális visszaélésekre.
Négy hónapon belül másodszor lép fel a Vatikánban a Rajkó Művészegyüttes zenekara; XVI. Benedek pápa ismét fogadja őket. A pápa a jövő keddi koncerten is jelen lesz.
"Különösen visszataszítónak" nevezte az Írországban lelepleződött, az ottani egyház vezetése által eltitkolt papi pedofíliát hétfőn a Vatikánban a Szentszék második embere.
II. János Pál pápa elrablását tervezte a 80-as évek elején a Vörös Brigádok olasz szélsőbaloldali földalatti szervezet - írta szerdán megjelent könyvében a néhai egyházfő boldoggá avatását elindító bíboros.
A pápa a Vatikánba rendelte február közepére az írországi püspököket, hogy kifejtse előttük véleményét a római katolikus egyház számára rendkívül szégyenteljes gyermekzaklatási ügyről - közölte szerdán Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője.
A pápa fogadta azt a fiatal nőt, aki a vatikáni Szent Péter-bazilikában tartott karácsonyi éjszakai mise kezdetén megpróbálta megérinteni őt.
A világsiker ellenére a Vatikán "felületesnek" és "hiteles érzelmekben szűkölködőnek" nevezte a pénteken Olaszországban debütáló Avatart.