Ez frankó, új bormárka született!
Villányi Franc tényleg létezik. Nem a képzelet szülötte, és nem is csak álmodoznak róla a borászok, s persze a borkedvelők.
Villányi Franc tényleg létezik. Nem a képzelet szülötte, és nem is csak álmodoznak róla a borászok, s persze a borkedvelők.
A cabernet franc a világ szinte összes szőlőtermő táján megél, és borházasításokban általánosan elterjedt. Mégis fajtatiszta borként kevés helyen ad kiemelkedő minőséget. Éppenséggel Franciaországban a Loire mentén, és nálunk Villányban.
Ugyancsak illusztris vendégek érkeztek a minap Koch Csaba borotai pincészetébe. Villányból kerekedett fel Bock József és csapata, hogy a helyszínen kóstolja az Év Pincészetének borait.
Megindul kedden kora este a vonatközlekedés Pécs és Villány között. A vonalon hétfőn Átánál, tolatás közben kisiklott négy teherkocsi – közölték a Mávinformtól.
Várhatóan kedden kora este indulhat meg a forgalom a Pécs–Villány vasútvonalon, miután befejezik az egyik vágány helyreállítását az átai állomáson, ahol hétfő reggel kisiklott tolatás közben négy teherkocsi – közölte a Mávinform.
A Mundus Vini nemzetközi borversenyen 42 ország több mint 6000 bora közül választották legjobb vörösbornak a villányi Vylyan Pincészet Cabernet Franc válogatásborát, a 2009-es MANDOLÁS Cabernet Franc dűlőválogatást.
Október 3. és 5. között Villányban vörösborfesztivált tartanak.
Koch Csaba hajós-bajai borász pincészete nyerte el 2014-ben a rangos szakmai díjat. A pincészet borai már számos hazai és nemzetközi versenyen bizonyítottak.
Megvan az első kategóragyőztes magyar bor a világ legpatinásabb borversenyén, a londoni Decanter World Wine Awards-on. A villányi Sauska Pincészet 2009-es évjáratú Cuvee 5 bora francia, olasz, kaliforniai, chilei, argentin és szlovén vörösborokat utasított maga mögé a seregszemlén, amelyre idén rekordszámú, 14 362 bort neveztek.
Ezekben a napokban hatodik alkalommal népesítik be a bor-és kulturszomjazók a villányi régió településeit. Ördögkatlan fesztivál Kisharsányban, Nagyharsányban, Palkonyán, Beremenden július 30-tól augusztus 3-ig. Az egyik kiemelkedő fesztiválhelyszín az idén is a Vylyan terasz.
Fának csapódott egy személyautó Villány közelében, miután fiatal vezetője elvesztette uralmát a jármű fölött. A balesetnek három sérültje van.
A Magyar Aszfalt Kft. építheti meg a Villányt elkerülő utat 2 milliárd 175 millió forintos ajánlatával, amely meghaladja a becsült 1 milliárd 828 millió forintot. Az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Tizenegy étterem, tizenegy kreatív séf, tizenegy konyhai világnézet és egy küldetés: stílusos vidéki vendéglátás. A sorban harmadik éttermiségi találkozó tetthelye május 4-én Villány lesz.
A Polgár család hitvallásának legfontosabb eleme a tradíciók tisztelete a szőlőfajták kiválasztásától a borkészítésig.
Az elmúlt 25 év legtehetségesebb üzletembereként emlegette Orbán Viktor Csányi Sándort, akinek tehenészetét kedden avatta fel. A miniszterelnök bejárta a patikatisztaságú telepet, elismerően nyilatkozott a Csányi-család erőfeszítéseiről, de hiába unszolta a hvg.hu, fejésre nem vállalkozott. Az idősebb Csányi keble dagadt a büszkeségtől, majd megfeddte a nagy húsimportőrök listáját kiszivárogtató Ángyán Józsefet. Riport a csípőtelki üzemavatóról.
Jó minőségű, de az átlagosnál 15-20 százalékkal kevesebb termésre számítanak az idén a villányi borvidéken, ahol a héten megkezdődött a szüret.
Günzer Tamás 2011-es villányi chardonnayja nyerte a XVIII. Szegedi Borfesztiválon rendezett borverseny fődíját, az elismerést hétfőn adták át a Tisza-parti városban.
A négy borvidéket, a pécsit, a szekszárdit, a tolnait és a villányit egyesítő Pannon Borrégió talán legfontosabb helyi versenyén eldőlt, melyek a régió legjobb nedűi. Ott jártunk, beépültünk, tudósítunk.
Átadták a Günzer Tamás Pincészete Kft. 504 millió forintból épült új szőlőfeldolgozó üzemét Villányban szerdán.
Az átlagosnál kevesebb, de jó minőségű a szőlőtermés a Villányi borvidéken, ahol a meleg, napos időjárás a későn érő fajtáknak és a szüretelőknek egyaránt kedvez.