Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Volkswagen

MTI Autó

Hétnapos munkahéttel pörgették fel a pozsonyi VW-gyárat

Fennállásának legeredményesebb félévét tudhatja maga mögött a Volkswagen Slovakia, amely az év első hat hónapjában több mint kétszeresére növelte termelését az előző év hasonló időszakához képest - közölte az MTI pozsonyi irodájával Vladimír Machalík, a pozsonyi VW szóvivője kedden.

MTI Világ

A Volkswagen cáfolja a termeléscsökkentést

"A felvázolt forgatókönyv spekuláción alapul, és ténybelileg nem igaz" - így kommentálta hírügynökségek érdeklődésére a német Volkswagen autógyárcsoport egyik szóvivője az Automobilwoche című szaklap tudósítását, amely szerint a Volkswagen ősszel körülbelül 10 százalékkal csökkentené a termelését.

hvg.hu Autó

Csapotthátú Skoda lehet az új Golf

A Skoda megerősítette, miszerint egy az eddigi kínálatukat tekintve mindenképpen formabontó ötajtós modellel jelentkezik. A kocsi alapját a nemrég bemutatott Rapid modell adja.

MTI Autó

Ellopja a VW technológiáját a cég kínai partnere

Jogtalanul használja fel a Volkswagen csoport (VW) technológiáját a német autógyártó egyik kínai partnere, a First Automotive Works (FAW), a cég a VW gyártmányaival szinte teljesen megegyező motorokat és sebességváltókat kíván gyártani saját modelljeihez - írta pénteken a Handelsblatt.

MTI Vállalkozás

Megugrott a Volkswagen nyeresége

A Volkswagen-csoport nettó eredménye 36 százalékkal nőtt az első félévben, és elérte a 8,8 milliárd eurót - közölte a társaság csütörtökön.

MTI Autó

Rosszul megy a Fordnak, jól a Volkswagennek

A válság olyan mértékben visszavetette a Ford eladásait Európában az első félévben, hogy az amerikai autógyár 1994 óta a legrosszabb évére számít a térségben. Eközben az európai piac elsőszámú szereplője, a Volkswagen rekordszámú autót adott el világszerte, és még az adósság sújtotta Európában is közel 2 százalékkal növelte értékesítéseit.

MTI Autó

Rekordot döntött a Skoda az eladásokban

Rekordszámú, 493 ezer személygépkocsit értékesített a piacon az idén az első félévben a német Volkswagen konszern kezében lévő Skoda Auto Mladá Boleslav cseh autógyár.

hvg.hu Autó

Melyik Németország legzöldebb márkája?

A Volkswagen a leginkább fenntartható márkák élmezőnyében a hatodikról a negyedik helyre lépett előre, s ezáltal egyrészt a leginkább környezetbarát autógyártónak, másrészt Németország „legzöldebb” vállalatának számít.

MTI Vállalkozás

Ezek a legnagyobb bevételű vállalatok Szlovákiában

Tavaly a pozsonyi Volkswagen, a Mol csoporthoz tartozó Slovnaft és a zsolnai KIA érték el a legnagyobb bevételt Szlovákiában a nem pénzügyi vállalatok közül - derült ki a Trend szlovák gazdasági hetilap Top 200 című, csütörtökön megjelent kiadványából.

hvg.hu Vállalkozás

Ázsiában nagyon megy az Audi

A Volkswagen csoport idén május végéig 8,4 százalékkal növelte eladásait, a legnagyobb növekedést az Audi ázsiai, valamint a volkswagen kelet-közép-európai eladásai mutattak.

MTI Autó

Eddig jól ment a Vokswagennek idén

A virágzó kínai üzletmenetnek és az Egyesült Államokban növekvő keresletnek köszönhetően a legnagyobb európai autógyártó, a Volkswagen az idei első öt hónapban tovább növelte eladásait.

MTI Karrier

Fizetésemelést kapnak a Volkswagen német dolgozói

Németországban a szolgáltatási szektor után az iparban is jelentősen emelik a béreket: csütörtökön az IG Metall szakszervezet a Volkswagennel állapodott meg bérfejlesztésről. Az autógyártó körülbelül 100 ezer alkalmazottjának 4,3 százalékkal emelkedik a fizetése.

1
72 73 74 75 76
83
Eldőlt, milyen alapkamat kerül a magyarok karácsonyfája alá

Eldőlt, milyen alapkamat kerül a magyarok karácsonyfája alá

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Se vezérigazgató, se stratégia – nem túl hízelgő intelmek az Intelnek

Se vezérigazgató, se stratégia – nem túl hízelgő intelmek az Intelnek

Baleset miatt áll a forgalom az 1-es főúton Szárliget és Tatabánya között

Baleset miatt áll a forgalom az 1-es főúton Szárliget és Tatabánya között

Több mint két év után megkerültek Banksy és más kortárs alkotók ellopott művei Lengyelországban

Több mint két év után megkerültek Banksy és más kortárs alkotók ellopott művei Lengyelországban

Zebrán gázolt egy gyorshajtó Kecskeméten

Zebrán gázolt egy gyorshajtó Kecskeméten

15 mp-es csatornaváltás, nem működő funkciók, lassulás és lefagyások – népharag zúdul a Vodafone-ra, miután teljesen megújult a TV-szolgáltatás

15 mp-es csatornaváltás, nem működő funkciók, lassulás és lefagyások – népharag zúdul a Vodafone-ra, miután teljesen megújult a TV-szolgáltatás

Hol itt az igazság? Clint Eastwood új filmje ránk bízza a választ - Esküdt #2 kritika

Hol itt az igazság? Clint Eastwood új filmje ránk bízza a választ - Esküdt #2 kritika

Eurostat: A magyarok élnek a legrosszabbul az egész EU-ban

Eurostat: A magyarok élnek a legrosszabbul az egész EU-ban

A címlapról ajánljuk