Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Volkswagen-csoport adózott eredménye csökkent, árbevétele ugyanakkor nőtt az idei első félévben a tavalyi azonos időszakkal egybevetve.
A társaság keddi bejelentése szerint a nettó eredmény 4,79 milliárd euróra esett a tavalyi első félévi 8,85 milliárd euróról, amit azonban akkor egy egyszeri, közel 2 milliárd eurós tétel növelt. Az elemzői várakozásokban kisebb, 4,62 milliárd euró adózott eredmény szerepelt.
A működési eredmény mintegy 12 százalékkal 5,78 milliárd euróra csökkent, de így is felülmúlta az elemzők által várt 5,43 milliárd eurót.
Európa legnagyobb gépkocsigyártójának árbevétele 3,5 százalékkal 98,69 milliárd euróra emelkedett, a szakértők kisebb bevételre, 97,35 milliárd euróra számítottak. A csoport megerősítette azt a várakozását, hogy idei működési eredménye eléri a tavalyit, árbevétele pedig felülmúlja azt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.