hvg.hu Itthon

Gulyás Gergely nem tart igényt Zoltai Gusztáv tanácsaira

A Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó Figyelő írta meg, hogy idén április 30-án lejárt a Mazsihisz egykori ügyvezető igazgatójának tanácsadói szerződése a Miniszterelnökségen, és nem hosszabbítják meg azt. A lap felvetette, hogy az egykori Mazsihisz-vezető ezzel jelentős bevételtől esik el.

MTI Itthon

Schmidt Mária: Zoltai érkezésével szűnt meg a kommunikáció Lázárral

Schmidt Mária azt mondta: miközben Lázár János személyes döntése volt a Sorsok Háza projekt elindítása, a szóbeli megállapodások ellenére nem kötötte meg a szükséges szerződéseket a megvalósítással megbízott közalapítvánnyal, és az anyagi forrásokat sem utalta át a Miniszterelnökség. A Miniszterelnökség szerint ők nem akadályozzák a megnyitást, sőt.

hvg.hu Itthon

Megsajnálta Szijjártót Kósa a medencés villája miatt

Meglepő kijelentéseket tett a nagyobbik kormánypárt második számú vezetője egy, a héten megjelent interjújában. Kósa Lajos sajátosan értékelte Szijjártó Péter lakásvásárlását, de volt egy-két szava Lázár János kinevezési módszereiről, a baloldali politikusokat pedig apró majmokhoz hasonlította.

hvg.hu Itthon

Schmidt Mária nekiment Lázárnak a Heti Válaszban

Schmidt Mária, a Sorsok Háza szakmai vezetésével megbízott jobboldali történész a Heti Válaszban kritizálta Lázár Jánost, amiért Zoltai Gusztávot nevezte ki tanácsadójának, és szerinte ezek után az sem lenne meglepő, ha Gyurcsány Ferencet is maga mellé ültetné.

MTI Itthon

Lázár kiáll a volt munkásőr Zoltai mellett

Lázár János nem fog megválni Zoltai Gusztávtól mint tanácsadótól, Orbán pedig nem kommentálta Zoltai kinevezését - derült ki LázárJánosnak a Népszabadságnak adott interjújából.

hvg.hu Itthon

VS: Orbán provokációnak tartja Zoltai Gusztáv kinevezését

A Fidesz legfelsőbb köreiben még mindig nem tudták megemészteni, hogy Lázár János tanácsadónak nevezte ki a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját. Orbán Viktor belső körben provokációnak minősítette a kinevezést – értesült a VS.hu.

Szántó T. Gábor Vélemény

Zoltai, az áruló?

Sokan meghökkentek a volt Mazsihisz-vezető kormánytanácsadói megbízatásán.

hvg.hu Itthon

Fény derült Zoltai Gusztáv utódjának múltjára

Transzvesztita előadóként tevékenykedett korábban a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatójának frissen megválasztott Schwezoff Dávid. A Tudoszsido.com értesülését az atv.hu-nak nem kommentálta az érintett.

MTI Itthon

Meghívásos pályázat lesz a Mazsihisz ügyvezetői posztjára

Meghívásos pályázatot ír ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a szervezet ügyvezető igazgatói posztjának betöltésére - tájékoztatta a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) együttes vasárnapi vezetőségi ülését követően a Mazsihisz elnöke az MTI-t.

hvg.hu/MTI Itthon

Lemond Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezetője

Lemond a posztjáról Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója – közölte az atv.hu. Később az ügyvezető maga is megerősítette lemondásának hírét. Heisler András, a Mazsihisz elnöke szerint a döntés szoros összefüggésben van a német megszállási emlékmű felállításának tervével, a Szombat online szerint viszont egy belső átvilágítás miatt történt a lemondás.

MTI Kult

Sirály-ügy: a Mazsihisz kéri Tarlóst, hogy még ne zárja be a helyet

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szombaton nyílt levelet intézett a főpolgármesterhez. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azt kéri Tarlós Istvántól, hogy "Magyarország Alaptörvényének szellemében" függessze fel a Sirály Klub bezárásának végrehajtását a zsidóság egyik legfontosabb ünnepe, a pészach végéig, azaz április 3-áig.

hvg.hu Itthon

Hitközség: Heisler jelölését visszavonták, Zoltai az egyetlen jelölt

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) jelölőbizottsága április 28-án döntött arról, hogy a május első felében esedékes választásokon Zoltai Gusztáv mellett Heisler Andrást is jelöli az ügyvezető igazgatói posztra. Most új döntés született: Heisler jelölését visszavonták, egyetlen jelöltjük maradt: a jelenlegi igazgató, Zoltai Gusztáv.

1 2
Hatalmas gázrobbanás volt Eperjesen egy panelházban, öten meghaltak

Hatalmas gázrobbanás volt Eperjesen egy panelházban, öten meghaltak

Kínai tudósok legyártottak egy állatot, amely disznó és majom egyszerre

Kínai tudósok legyártottak egy állatot, amely disznó és majom egyszerre

730 ezer olyan ember dolgozik ma Magyarországon, akinek el tudnák venni a munkáját a robotok

730 ezer olyan ember dolgozik ma Magyarországon, akinek el tudnák venni a munkáját a robotok

Az OBH elnökjelöltje békét és rendet szeretne az igazságszolgáltatásban

Az OBH elnökjelöltje békét és rendet szeretne az igazságszolgáltatásban

Komoly üzemanyagár-emelést és 120-as sebességlimitet lengettek be a németek

Komoly üzemanyagár-emelést és 120-as sebességlimitet lengettek be a németek

McGalagony professzor nem volt elégedett a Harry Potterrel

McGalagony professzor nem volt elégedett a Harry Potterrel

Erős fájdalmai vannak a megkéselt győri tanárnőnek

Erős fájdalmai vannak a megkéselt győri tanárnőnek

Mi lenne, ha nem csak az óraátállítást törölnénk el, hanem az időzónákat is?

Mi lenne, ha nem csak az óraátállítást törölnénk el, hanem az időzónákat is?

Donald Tusk: Orbán mindig lojális volt hozzám

Donald Tusk: Orbán mindig lojális volt hozzám

Meghalt egy magyar turista Malajziában

Meghalt egy magyar turista Malajziában

Gyilkos fényfüzéreket tartóztattak fel a határon

Gyilkos fényfüzéreket tartóztattak fel a határon

A címlapról ajánljuk