#Zugló









Kiderült, miért nem láncolta fához magát Karácsony Gergely

Ma reggel megkezdték a Városligetben a tervezett Magyar Zene Háza helyszínén a fakivágást a Főkert emberei. A sunyiban folytatott akciót tiltakozók akadályozták meg. Az aktuális eseményekről Karácsony Gergely Zugló PM-es politikusát, a Liget-projekt nagy ellenzőjét kérdeztük, aki korábban fához láncolós tiltakozást ígért, de most éppen vidéken volt.

Zelki Benjámin


Purhabos fák a Stefánián: régen betonnal csinálták

Kiverte a biztosítékot többeknél, hogy Zuglóban a Stefánia úton a fasor egyes fáinak odvát purhabbal tömték ki a kertészek. Az önkormányzatnál is rákérdeztünk az eljárásra, melyből kiderült, az odvak kitömés statikai szempontból is szükséges, és régen betonnal oldották meg. A kerület költőodúk kihelyezésével segíti a madarak költését.

hvg.hu

„Laci, te egységsugarú fideszesnél sokkal kedvesebb vagy”

Hétfő este Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója és Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere feszült egymásnak – ez volt a Városliget beépítéséről szóló első nyilvános vita. Kiderült, Baán azt is elképzelhetőnek tartja, hogy „jó magyar szokás szerint az egészből nem lesz semmi”, és hogy mikor láncolná magát egy fához Karácsony.

Zelki Benjámin



Repkedtek az évvégi milliós jutalmak egyes önkormányzatoknál

A Fidesz három éve előírta a soraiba tartozó városvezetőknek, hogy nem vehetnek fel évvégi jutalmat, de még ma is akad rá példa, hogy megteszik. A X. kerületben milliókat fizettek ki jutalomként 4 tisztviselőnek, Kecskeméten több százezres prémiumot tehettek zsebre az alpolgármesterek. Két ellenzéki irányítású kerületben is osztottak jutalmat 2015 végén.

hvg.hu



Eltűnt egy MSZP-s politikus – fotó

Egy hete nem látta senki Sápi Attila zuglói MSZP-s képviselőt. A férfi melegítőben ugrott le a boltba, se papírokat, se mobilt nem vitt magával, autóját is otthon hagyta.

hvg.hu


Ezeken a pályákon korcsolyázhat ingyen Budapesten

Romantikus, ugyanakkor különleges randevú program, de nagyobb gyerekekkel is szórakoztató időtöltés lehet a korcsolyázás. Ráadásul most nem is kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, ha aktív téli kikapcsolódásra vágyunk, mert az idei szezonban Budapest-szerte számos ingyenes korcsolyapálya várja a látogatókat.

hvg.hu