#adócsalás

Jegyellenőr cég vezetőjét tartóztatták le
 

Jegyellenőr cég vezetőjét tartóztatták le

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adóigazgatási munkatársai ellenőrizték, nyomozói pedig őrizetbe vették azt a cégvezetőt, akinek cége alvállalkozóként jegyellenőröket foglalkoztatott, de adóbevallási és -fizetési kötelezettségét nem teljesítette. A cégvezetőt egyelőre 44 millió forintos adócsalással gyanúsítják.

MTI MTI




Koltai Róbertet már beidézték
 

Koltai Róbertet már beidézték

Koltai Róbertet is beidézte kihallgatásra a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. A Blikk szerint a színész-rendezőt a közeljövőben hallgatják meg fia, P. Koltai Gábor adócsalási és magánokirat-hamisítási ügyével kapcsolatban.

Blikk Blikk



Filmgyártással foglalkozó számlagyárosokat fogtak
 

Filmgyártással foglalkozó számlagyárosokat fogtak

Az APEH feljelentése alapján indított nyomozást a napokban a Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala mozifilmek és 3D-s produkciók gyártásával és értékesítésével foglalkozó cégek és vezetőik ellen - értesült a HavariaPress.

HavariaPress HavariaPress

Másfél milliárdos adócsalást derítettek fel
 

Másfél milliárdos adócsalást derítettek fel

Másfél milliárdos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök; öt embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük kettőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szerdán.

MTI MTI

Szabadlábon az Eclipse-ügy gyanúsítottjai
 

Szabadlábon az Eclipse-ügy gyanúsítottjai

A Magyar Hírlapnak a lap értesülését Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megerősítette, azaz, hogy már nem áll fenn a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítékok eltüntetésének veszélye, ezért a Fővárosi Főügyészség indítványára lakhelyelhagyási tilalomra változtatta a bíróság az Eclipse-ügy hét gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

MTI MTI

Olajjal csaltak adót
 

Olajjal csaltak adót

Két szegedi társaság ellen indított nyomozást a napokban a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP), mert a gyanú szerint több milliós adócsalást követtek el. Több mint 3 millió liter bázisolajat adtak el üzemanyagként - értesült a HavariaPress.

hvg.hu hvg.hu






Kétszázmilliós adócsalás Szolnokon
 

Kétszázmilliós adócsalás Szolnokon

Egy szolnoki cég vezetői dolgozóik munkabére után nem fizettek be több mint 200 millió forint járulékot; az adócsalás miatt a gyanúsítottak akár nyolc év szabadságvesztést is kaphatnak - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője szombaton.

MTI MTI

Mikor követ el adócsalást?
 

Mikor követ el adócsalást?

Az adócsalás bűncselekmény, az adó eltitkolásával a költségvetési bevétel csökken. Ha valaki valótlan dolgokat közöl, elhallgat valamit, vagy megtéveszti a hatóságokat, akkor gyakorlatilag elköveti ezt a bűncselekményt. De mi a helyzet akkor, ha önellenőrzést kér valaki, s így derül fény az elmaradt befizetésekre?

unknown unknown


Háromszázmillió forintos adócsalást derített fel a VPOP
 

Háromszázmillió forintos adócsalást derített fel a VPOP

Közel 300 millió forintos adócsalást derített fel a vám- és pénzügyőrség, az elkövetők munkaerőt közvetítettek gyárakba és üzemekbe, majd nem a ténylegesen kifizetett munkabér után fizették meg a közterheket, és a toborzott munkavállalóknak is csak a bérük egy részét fizették ki. A felderítésről hétfőn, sajtótájékoztatón számolt be a vám- és pénzügyőrség.

MTI MTI