#adósságátvállalás



Júliusra befejezhetik az önkormányzatok konszolidációját

Az önkormányzati államtitkár szerint történelmi léptékű az önkormányzati adósságok állami átvállalása. 1710 önkormányzat 74 milliárd forintnyi adósságát fizette ki az állam a két ünnep között, és 14 kivétellel tavaly mindenhol befejezték a konszolidációt az ötezres lélekszám alatti településeken - mondta Tállai András.

MTI




Eger adósságának felét veszi át az állam

Eger mintegy nyolcmilliárd forintos adósságának ötven százalékát vállalja át a központi költségvetés az önkormányzati adósságrendezési program keretében - jelentette be a hevesi megyeszékhely polgármestere a város közgyűlésének csütörtöki ülésén.

MTI



Döntöttek: bevásárolhatja magát az állam a bankokba

Az Országgyűlés a költségvetést megalapozó módosítókat fogadott el. Ennek részeként megszüntettek egy közszférás kiváltságot és döntettek a önkormányzati adósságok átvállalásáról. Emellett elfogadtak egy jogszabály-módosítást, amelynek értelmében az állam magyarországi székhellyel rendelkező bankban az alaptőke felemelésével tulajdonosi részesedést szerezhet.

MTI



Budapest adósságát is átvállalják

A kormány képviselői december 13-án a kerületekkel, a Budapesti Önkormányzati Szövetséggel, december 18-án pedig a főváros vezetésével tárgyalnak az önkormányzatok állami adósságátvállalásáról - írja a Magyar Hírlap.

MTI

Mégsem vennék át a kistelepülések teljes adósságát

Az ötezer fő alatti települések adósságrendezésének differenciálására tett javaslatot a kormány, eszerint a vállalkozási célú - például fürdővásárlásra felvett - hiteleknek legfeljebb a 40 százalékát vállalná át az állam. Ez a javaslat váltotta ki a legnagyobb vitát a parlament költségvetési bizottságának hétfői ülésén.

MTI




Rogán kerületére és Kósa városára figyel az LMP

Az LMP szerint félő, hogy kimondottan néhány előre meghatározott településre írták azt a javaslatot, amely alapján az állam átvállalja az ötezer lakosúnál nagyobb önkormányzatok adósságállományának 40-70 százalékát – mondta szerdán Szilágyi Péter az MTI-nek. A párt figyelni fogja, hogy a fővárosi V. kerület, Debrecen vagy Hódmezővásárhely adósságát milyen arányban veszik át - tette hozzá.

MTI