szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ötezer fő alatti települések adósságrendezésének differenciálására tett javaslatot a kormány, eszerint a vállalkozási célú - például fürdővásárlásra felvett - hiteleknek legfeljebb a 40 százalékát vállalná át az állam. Ez a javaslat váltotta ki a legnagyobb vitát a parlament költségvetési bizottságának hétfői ülésén.

A javaslat szubjektív megítélésre ad lehetőséget az állam számára az önkormányzatok megsegítésében - érveltek a vitában a szocialista bizottsági tagok. A kormánypárti tagok véleménye szerint viszont minimális számú önkormányzatot érint a szabály, és ezek többségének képviselő-testülete is független.   

A kis önkormányzatok adósság-átvállalásával kapcsolatosan Boldvai László (MSZP) azt mondta, hogy a vállalkozási célú hitelek alacsonyabb mértékű átvállalása önmagában támogatható. Az viszont nem fogadható el, hogy hiányoznak az átvállalás normatív feltételei, ehelyett "az egyéb körülmények" szerepelnek a módosító javaslatban.

A kormány képviselője, Kandrács Csaba kincstárért felelős helyettes államtitkár válaszként elmondta, hogy a részleteket kormányhatározat fogja tartalmazni.

Veres János (MSZP) azt is kifogásolta, hogy az adóságot december 12-én veszik számba, célravezetőbb lett volna a törvényjavaslat benyújtása előtti időpontot megjelölni.

A bizottság tárgyalt a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött, a jövő évi költségvetést megalapozó törvények módosításáról is. A köztársasági elnök azt kifogásolta, hogy a bírói és ügyészi törvényt a parlament nem igazította az illetmények kincstári számfejtését előíró törvénymódosításhoz.

A kormány olyan módosítást terjesztett most elő, amely szerint a saját felügyelete alatt működő szervezetek és az önkormányzatok kerülnek csak a jövő év első napjával a kincstári bérszámfejtés alá. A központi költségvetés első nyolc fejezetébe tartozó szervezetek alkalmazottai - így a bírák és az ügyészek is - viszont csak 2014-től tartoznak majd ebbe a körbe. Addig lesz idő a szükséges - egyéb - jogszabály-módosításokra.

A bizottság nem vette tárgysorozatba több jobbikos képviselő áfa-csökkentő javaslatát. A benyújtók az alapvető élelmiszerek áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésére tettek javaslatot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!