Visszavonta a sóskúti akkufeldolgozó környezethasználati engedélyét a kormányhivatal
Mészáros József, Sóskút polgármestere azt mondta, kedden tárgyaltak a kormányhivatallal az Andrada-beruházásáról, illetve az ahhoz kapcsolódó engedélyekről.
Mészáros József, Sóskút polgármestere azt mondta, kedden tárgyaltak a kormányhivatallal az Andrada-beruházásáról, illetve az ahhoz kapcsolódó engedélyekről.
Pekingben tárgyalt egy sor akkumulátor-újrahasznosító céggel a nemzetgazdasági miniszter, “megismerésük és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása céljából”. Vagyis arról igyekezett őket meggyőzni, hogy telepítsenek üzemeket Magyarországra, “lehetőséget teremtve a használt akkumulátorok nagy mennyiségű újrahasznosítására”. Az újrahasznosítás egyébként uniós kötelezettség.
A kobalt és a mangán koncentrációja is sokszorosa volt a megengedettnek.
A SungEel Hitech Hungary Kft.-nek két akkumulátorfeldolgozója is van Magyarországon, egy Bátonyterenyén, egy pedig Szigetszentmiklóson. Utóbbi jelenleg nem működik, a katasztrófavédelmi engedélyét egy súlyos, két ember halálát okozó robbanás miatt visszavonták. Egy másik üggyel kapcsolatban újdonság, hogy a Nógrád megyei kormányhivatal határozata egy helyen egy tavalyi bátonyterenyei eseményt is halálos balesetként említ. Cikksorozatunk második része, amelyben a magyarországi akkufeldolgozók baleseteit mutatjuk be kormányhivatali határozatok és jegyzőkönyvek nyomán.
Sorozatos szabálysértések és bírságok után jutottak idáig.
A Népszava beszámolója szerint csütörtökön a településen lakossági fórumot tartottak, azonban sem a település fideszes polgármestere, sem a fideszes országgyűlési képviselő nem volt hajlandó elmenni erre.