Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Pekingben tárgyalt egy sor akkumulátor-újrahasznosító céggel a nemzetgazdasági miniszter, “megismerésük és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása céljából”. Vagyis arról igyekezett őket meggyőzni, hogy telepítsenek üzemeket Magyarországra, “lehetőséget teremtve a használt akkumulátorok nagy mennyiségű újrahasznosítására”. Az újrahasznosítás egyébként uniós kötelezettség.
“Az akkumulátor-újrahasznosító technológiával rendelkező kínai vállalatok megismerése és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása céljából” utazott Kínába Nagy Márton, aki több nagy cég vezetőivel is tárgyalt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A minisztert szakértői delegáció kísérte Pekingbe, ahol kerekasztal-beszélgetések folytattak
Nagy Mártont gyárlátogatásra is vitték, a Zhejiang Huayou Cobalt Co Ltd. feldolgozóüzemébe, és a cég vezetőivel is találkozott Quzhouban.
Persze, nem csak velük:
A minisztérium emlékeztet, hogy az Európai Uniós irányelvek és rendeletek részletesen szabályozzák az iparágat, így például az Akkumulátor-Rendelet értelmében a gyártók felelősek az akkumulátor-hulladék begyűjtéséért, gondoskodniuk kell a gyártási hulladékok kezeléséről, és a hulladék kezelésének módját is megszabják a számukra. Emellett egy visszavételi és begyűjtési rendszer létrehozásának kötelezettségét előírják számukra, pontos célszámokat is meghatározva: a visszagyűjtési aránynak el kell érnie 2023 végéig a 45 százalékot, 2027 végéig a 63 százalékot, 2030 végéig pedig a 73 százalékot.
Nagy Márton az NGM szerint a tárgyalások során jelezte: Magyarország élen jár a high-tech akkumulátorok előállításában, de az akkumulátorfeldolgozás és az értékes nyersanyagok újrahasznosítása még hiányzó iparágnak számít, és nem csak itt, hanem egész Európában is.
Alapvető fontosságúnak nevezte, hogy
az elektromos közlekedéshez kapcsolódó ökoszisztéma Magyarországon az elérhető legkorszerűbb és leggazdaságosabb technológiákra épülő „pre- és post-treatment” üzemek létrehozásával erősödjön tovább.
Vagyis az akkugyárak mellett települjenek ide akkubontók is.
Mindez szerinte “új lehetőséget nyit az ágazat számára, valamint biztonságos és környezetbarát megoldásokat biztosít a használt akkumulátorok nagy mennyiségű újrahasznosítására, valamint a feldolgozott akkumulátorokból kinyerhető hasznos nyersanyagok újrafelhasználására, ezzel is elősegítve a gyártáshoz szükséges alapanyagok előállítását”.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.