Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Mészáros József, Sóskút polgármestere azt mondta, kedden tárgyaltak a kormányhivatallal az Andrada-beruházásáról, illetve az ahhoz kapcsolódó engedélyekről.
Visszavonta az Andrada környezethasználati engedélyét a kormányhivatal – közölte Aradszki András országgyűlési képviselő a Facebookon szerda délután. A hírt Mészáros József, Sóskút polgármestere megerősítette a HVG-nek. Arról még nem tudott beszámolni, hogy mit tartalmaz a kormányhivatal határozata, mert a hívásunkkor kapta meg.
Kérdésünkre elmondta, hogy kedden tárgyalt Tarnai Richárd főispánnal az beruházásáról és a kiadott engedélyekről. A jelek szerint eredményesen – tette hozzá. Mészáros szerint, ha a környezethasználati engedély nincs meg, akkor nem kezdhetik el a tevékenységet az üzemben.
Arról, hogy az Andradának milyen jogi lehetőségei vannak, szerinte még korai beszélni, most a határozatot fogják a település jegyzőjével megnézni. A polgármester azt mondta, ők már korábban is azzal érveltek a beruházás ellen, hogy a település építési előírásai szerint az egy kereskedelmi-szolgáltató övezet, vagyis ott hulladékkezelési tevékenység nem végezhető.
Csőzik László, érdi polgármester arra hívta fel a figyelmet a Facebookon, hogy az öröm korai, szó nincs róla, hogy a beruházás meghiúsult volna, vagy letett volna róla a beruházó, illetve a kormány. „Olyannyira, hogy az akkufeldolgozással foglalkozó cég már újra be is adta az engedély iránti kérelmét, ráadásul változatlan formában” – olvasható a posztban.
Csőzik szerint mindössze annyi történt, hogy a sóskútiak rámutattak egy alaki hibára, amit a kormányhivatal vétett, ami abból állt, hogy nem tették közzé azonnal az Andrada engedély iránti kérelmét a hivatal honlapján. Úgy véli, ezt látták meg a kormányhivatalban és hogy az Andrada ne veszítsen időt, saját hatáskörben visszavonták a határozatukat.
Az eljárás most újraindul – írja az érdi polgármester – a hivatal honlapjára pedig felkerült a régi kérelem. Ugyanakkor ez nem sikerült tökéletesen, csak az első 5 oldal olvasható.
Egy nap alatt nagyot fordult a világ a beruházás körül, mivel kedden kiderült, hogy a hulladékgazdálkodási engedély után a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól megkapta a fémkereskedelmi engedélyt is, ezzel kipipálták az utolsó feltételt is, amit a kormányhivatal a sóskúti akkufeldolgozó elindításához szabott.
Lapunknak Mészáros József polgármester korábban már azt elképesztőnek nevezte, hogy őket megkerülve az kormányhivatal megadta a hulladékgazdálkodási engedélyt a cégnek.
Nem csak a sóskútiak ellenzik, hogy elstartoljon az akkubiznisz, a településhez nagyon közel esik Érd és Tárnok is a budai agglomerációban. A környéken élők attól tartanak, hogy egy haváriahelyzetben a szél és a közeli patak miatt a szennyezés az egész környékre hatna, a polgármester szerint akár százezer embert is érinthetne mindez. Ehhez képest a cégnek 2 millió forintos biztosítása van a kormányhivatali határozat alapján.
Itt megnézheti videónkat, amely jól mutatja a helyi népharagot:
A Sóskútra tervezett akkufeldolgozó eddig döcögő, botrányokkal tarkított történetéről itt olvashat, mióta csak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2023-ban bejelentette, hogy a szlovén cég akkumulátor-újrahasznosító üzemet tervez hazánkban. Helyszínként első körben még a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsózsolcában gondolkodtak, de ott sem fogadták őket tárt karokkal, ezért módosítottak a sóskúti helyszínre.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.