#alkotmánymódosítás


Áder: nem tehettem mást

Áder János köztársasági elnök megfogalmazása szerint az alaptörvény az államfő munkaköri leírása, amelynek értelmében nem volt mérlegelési lehetősége arról, hogy aláírja-e az alkotmány negyedik módosításáról szóló rendelkezést. Az államfővel készült interjúból kiderül, hogy teljesen védhetőnek tartja az alaptörvény módosítását, és az is, hogy miért nem tetszik neki, hogy ha egy elnök "a nemzet lelkiismerete" próbált lenni.


Orbántól a levele után tetteket vár az EP

Brüsszel egyelőre szakmai, főigazgatói szinten vár választ a leveleiben megfogalmazott aggályokra - mondta el az Európai Bizottság szóvivője, hozzátéve, hogy Orbán Viktor Barroso elnöknek küldött válaszlevele után hatékony cselekvésnek kell következnie.




Ki lesz az Orbán-rendszer következő miniszterelnöke?

Krémálom a slejmutcában: miközben ábrándjainkban hihetetlen jelentőséget tulajdonítunk a jövő évi választásnak, az csupán arról dönt majd, hogy mi a neve az Orbán-rendszer miniszterelnökének. Ebben a fölállásban nem lehet kitörni az álvitákból és álküzdelmekből, így a nagy sikerre való tekintettel az elmúlt éveinket valószínűleg megismételjük. Hont András elemzése.


Alaptörvény 2.0: a Fidesz szerint van miért bocsánatot kérnie a kritikusoknak

A Fidesz-frakció szerint a negyedik alkotmánymódosítás hatályba lépésével jelentős mértékben megerősödött a nemzeti, etnikai, faji és vallási közösségek védelme, és ezt el kellene ismernie azoknak, akik Magyarországot megalapozatlanul antiszemita színben igyekeznek feltüntetni - mondta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.


Répássy: tizennyolc jogszabályt érint az alkotmánymódosítás

A bíróságok és az Alkotmánybíróság (Ab) működésével kapcsolatos garanciális szabályokat foglal magába az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő törvénycsomag érdemi része - mondta az előterjesztés keddi, parlamenti expozéjában az igazságügyi tárca államtitkára.






Répássy: elfogultak a Velencei Bizottság delegáltjai

A negyedik alkotmánymódosításról tárgyalt a Velencei Bizottság delegációjával pénteken Budapesten Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki szerint a testület tagjai több kérdésben is "elfogultságról tettek tanúbizonyságot".




Népszabadság: újabb imázsháborút indít a kormány

Nemzetközi jogi szakvéleményt készíttet a kormány, válaszul a politikáját, az alkotmányozást és egyes törvényeket bíráló külföldi megnyilvánulásokra – olvasható a csütörtöki Népszabadságban, amely szerint vélhetően találtak egy baráti véleményt megfogalmazó szakembert.


Magyar téma lesz megint az EP-ben

Ismét az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozik az Európai Parlament illetékes szakbizottsága hétfő délután, amikor a Rui Tavares portugál zöldpárti képviselő által készített ötödik, főleg az alaptörvény negyedik módosításával foglalkozó úgynevezett munkadokumentum kerül napirendre.


"Felmerül a kérdés, hogy érvényesül-e a jogállamiság" - interjú a CEU rektorával

Ha egy kormánytöbbség pillanatnyi politikai érdekei mentén nagyon gyakran változtatja egy ország a törvényeit, vagy az alkotmányt, akkor felmerül a kérdés, hogy érvényesül-e még a jogállamiság – mondta a hvg.hu-nak a John Shattuck, a CEU rektora. Bill Clinton egykori emberi-jogi államtitkárával (aki hosszú éveket töltött korábban közép-európai országokban) az emberi jogok helyzetéről, a terror elleni harcról, a drón háborúról, és a magyar kormányt ért amerikai kritikákról is beszélgettünk.



Lázár: Ötszáz hivatalnok szabotálja a Fidesz sikerét

Mi az egyetlen akadálya a Fidesz nagyszabású társadalom- és rendszer-átalakító törekvéseinek? Miért beteg a hazai gazdaság, miért késztet százezreket fájdalmas váltásra a kormány? Mi hajtja a Fideszt a politikai berendezkedés teljes átszabására 2010 óta, milyen „demokráciadilemmák” foglalkoztatják Orbán Viktort, és miért van „szereptévesztésben" az Ab? Interjú a Miniszterelnökség vezetőjével a kormány 3 évéről.