#alkotmánybíró





Ma megválaszthatják az új alkotmánybírókat
 

Ma megválaszthatják az új alkotmánybírókat

Az Országgyűlés mai ülésén megválaszthatja az Alkotmánybíróság öt új tagját, továbbá dönthet például az egészségügyi tárgyú jogszabályok, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) szóló törvény módosításáról is. Ezt követően a költségvetés kormány által kezdeményezett módosításáról kezdődhet vita a Házban.

MTI MTI




Íme, a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjei
 

Íme, a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjei

Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár és Szalay Péter jogász neve szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában - erősítette meg a Magyar Nemzet információját a Fidesz egyik vezető politikusa szerdán. Az ötödik új alkotmánybíró Dienes-Oehm Egon, a KDNP jelöltje lehet. A Népszabadság szerint Paczolay Péter az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke maradhat.

MTI MTI








Tolódik a házelnökválasztás időpontja
 

Tolódik a házelnökválasztás időpontja

Július 19-e, hétfő helyett július 22-én, csütörtökön választ új házelnököt az Országgyűlés, és dönt a hiányzó alkotmánybírákról. Várhatóan ezen a napon egészítik ki a Független Rendészeti Panasztestületet is.

MTI MTI


Újabb alkotmánymódosító javaslaton vitázhat a Ház
 

Újabb alkotmánymódosító javaslaton vitázhat a Ház

A jövő héten képnapos ülést tart az Országgyűlés, amely megkezdi egy újabb alkotmánymódosítási javaslat vitáját, és dönthet a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatról. A parlament július 19-én választja meg az új házelnököt, a két új alkotmánybírót és a tervek szerint dönt a közmédiumok szerkezeti átalakítását szolgáló törvényjavaslatról.

MTI MTI

Bohócsipkás alkotmánybírók?
 

Bohócsipkás alkotmánybírók?

Bohócsipkával egészítené ki az alkotmánybírói talárt a Fidesz: a kormánypárt olyan alaptörvény-módosításokat hajt át a parlamenten, amelyek egyetlen célja, hogy az általa javasolt új jogszabályokhoz igazítsák az alkotmányt – áll a friss HVG cikkében.

HVG HVG