Az alkotmánybírói poszt azért üresedett meg, mert július közepén az Országgyűlés európai ügyi bizottsága egyöntetűen támogatta Trócsányi László párizsi nagykövetté jelölését. Az MTI úgy tudja, az alkotmánybíró szeptember 30-i hatállyal mondott le. Balsai István közölte: hétfőn összeül az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság, ahol arra kérik a pártok képviselőit, tegyék meg jelöléseiket a tisztségre, mégpedig, ha lehet, péntekig.
Péntekre kiderülhet, kit javasolnak alkotmánybírónak Trócsányi helyére
A parlamenti pártok várhatóan péntekig tehetnek javaslatot új alkotmánybíró személyére azt követően, hogy Trócsányi László lemondott posztjáról - mondta Balsai István, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság fideszes elnöke hétfőn.
Négy cég is kihátrált a felcsúti focicsapat mögül, köztük a Szíjj László-féle Duna Aszfalt
Ezzel már „csak” 29 támogatója van a klubnak, ebből 18 cég Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.
Hatezer kalória, marhaszív, szájtapaszos alvás: Erling Haaland módszere túlmutat egy egyszerű diétán
Trump egy iráni atomlétesítmény elleni csapással fenyegetőzik
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Orbán szójátékkal jelentette be, hogy Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
Tényleg javítja a teljesítményt a céklalé? Itt a tudományos válasz
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Menesztette Zelenszkij az ukrán hadsereg főparancsnokát
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.