Elutasítja a jelenlegi alkotmányozást az Eötvös Károly Intézet
A Majtényi László, korábbi ORTT elnök vezette intézet az 1989-es alaptörvény védelmére szólít fel.
A Majtényi László, korábbi ORTT elnök vezette intézet az 1989-es alaptörvény védelmére szólít fel.
Két nap alatt 184-en kapcsolódtak be a Lehet Más a Politika képeslaptervező játékába a párt Facebook oldalán. Az LMP az új alkotmánnyal összefüggésben kérte szimpatizánsait arra, hogy üzenjenek Orbán Viktor miniszterelnöknek.
A Szili Katalin nevével fémjelzett szervezet koncepcióját elküldik érdekképviseleteknek, köztestületeknek, egyházaknak, és szeretnének vitát generálni róla.
A Pedagógusok Szakszervezete annak ellenére, hogy az alkotmányozási folyamatot nem tartja összeegyeztethetőnek a nyitott, demokratikus, a társadalmi igényeket feltáró és kompromisszumra törekvő törvénykezéssel – szükségesnek tartotta elkészíteni azokat a javaslatokat, amelyeknek beépítését az új alkotmányba fontosnak tartja.
Gulyás Gergely a Népszabadságnak beszélt az új alkotmányról.
A második Orbán-kormány eddigi működésének egyik legmeglepőbb jellemzője az önkényesség, a kiszámíthatatlanság, a koncepciótlan rögtönzés. Az alkotmányhoz való viszonyukban, illetve az alkotmányozásukban is ez a legszembeötlőbb – írja a szerző.
Kiss Norbert elmondta: az államfő megkülönböztetett figyelemmel kíséri az alkotmányozási folyamatot.
A jövőben 55-60 százalék körüli államadósságszintnél lépnének életbe az úgynevezett adósságfékek a jelenlegi elképzelések szerint - mondta Navracsics Tibor kedden a HírTV Rájátszás című műsorában az új alkotmánytervezet közpénzügyi fejezetével kapcsolatban.
Az LMP előrelépésként értékeli, hogy a három, általuk a demokratikus alkotmányozáshoz elengedhetetlennek nevezett feltétel közül a kormánypártok kettőt is hajlandóak lennének teljesíteni, de a párt egyelőre nem tér vissza az alkotmányozás folyamatába - közölte Schiffer András.
Lamperth Mónika szocialista parlamenti képviselő nem akarta kiteríteni kártyáit a Gyurcsány-Puch vitában, ugyanakkor kifejtette: támogatja az MSZP alkotmányozással kapcsolatos bojkottját, mert szerinte a Fidesz egypárti alkotmányt akar, hatalmát akarja bebetonozni.
Azonnali látványos eredményeket hiába várunk, nem fog mindjárt javulni a hazai levegő minősége, ha új alkotmányunk paragrafusait átitatja majd a környezet megóvásának szándéka. Ám hosszabb távon hozzájárulhat ahhoz, hogy egészségesebb környezetben éljünk. Sőt, iránymutató lehet más országok alkotmányai számára is – szögezi le Antal Attila, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.
A Jobbiknak az alkotmánykoncepcióhoz benyújtott 49 módosító javaslata közül a kormányzati többség csak egyet támogatott. Úgy vélik, a Fidesz szavakban sok mindenben egyetért a Jobbikkal, de a törvényalkotás szintjén ebből az egyetértésből nem sok minden valósul meg.
Támogatja az alkotmányozást, de a szakemberek eddiginél szélesebb körének bevonását várja, és ellenez mindenfajta sietséget, kapkodást -mondta pénteken Zlinszky János volt alkotmánybíró az MTI-nek adott interjújában.
Az alkotmányjogász szerint 15 éve érezhető volt, hogy nincs realitása az alkotmányozásnak, a matematikailag meglévő kétharmados parlamenti többség ellenére hiányoztak a politikai feltételek, ma azonban nem ez a helyzet.
A bírósági, alkotmánybírósági eljárásokat és a bírósági intézményrendszert is értékelni kell az új alkotmány megalkotása során - mondta csütörtökön a Lánchíd Rádió Sprőd című műsorában Gulyás Gergely.
Jobbikos és LMP-s módosító javaslatokat is befogadott az alkotmánykoncepciót tartalmazó határozati javaslathoz annak előterjesztője, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottsága.
Miután a kormánypártok a parlament alkotmányügyi bizottságának szerdai ülésén leszavazták azt a két törvényjavaslatot, amelyek elfogadását az MSZP az alkotmányozásba való visszatérésének feltételéül szabta, a szocialisták továbbra sem vesznek részt az alkotmányozásban - mondta Lamperth Mónika.
Torgyán József az A, mint alkotmány blogoldalnak adott interjút.
A Fidelitas azt szeretné elérni, hogy minél több fiatal vegyen részt az új alaptörvény előkészítésével kapcsolatos konzultációban.
Semjén Zsolt szerint úgy tűnik, a szocialisták nem képesek épkézláb alkotmánykoncepciót letenni az asztalra. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a HírTV Péntek8 című műsorában arról is beszélt a formálódó, gazdasági növekedést ösztönző csomaggal kapcsolatban, hogy megszorítások biztosan nem várhatók.