Elutasítja a jelenlegi alkotmányozást az Eötvös Károly Intézet

A Majtényi László, korábbi ORTT elnök vezette intézet az 1989-es alaptörvény védelmére szólít fel.

  • MTI MTI
Elutasítja a jelenlegi alkotmányozást az Eötvös Károly Intézet

Az Eötvös Károly Intézet elutasítja a jelenlegi alkotmányozást és az 1989-es alaptörvény védelmére szólít fel - mondta az intézet vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Majtényi László közölte: a hírek szerint áprilisban megszavazza a parlament az új alkotmányt, ám azt nem lehet tudni, hogy most éppen kik írják annak szövegét, és milyen felhatalmazással. 

A sikeres alkotmány a politikai osztály és az adott nemzet közös teljesítménye, az 1989-es alkotmány kifejezte az akkori átalakulást, szakmailag pedig Európa egyik legszínvonalasabb Alkotmánybírósága töltötte ki annak hiátusait - mondta az alkotmányjogász, a volt adatvédelmi biztos, aki később a kereskedelmi rádiófrekvenciákról szóló testületi döntés miatt állt fel az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki székéből. 

Az intézet vezetője hozzátette: Nem engedünk a '89-ből címmel honlapot működtetnek, továbbá konferenciával, virtuális tüntetéssel és a médiatörvény interneten zajló közösségi átírásával lépnek fel a jogállam és az 1989-ben megszületett harmadik köztársaság védelmében.

 

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.