#állam

"Minden esély megvan, hogy Magyarország modellként szolgáljon"

Együttműködés van az állam és az egyházak között Magyarországon, a felek partnerséget igyekeznek kialakítani egymással. Minden esély megvan arra, hogy Magyarország modellként szolgáljon e téren - mondta John Upton, a Baptista Világszövetség amerikai elnöke pénteken az MTI-nek adott interjújában. Az elnök háromnapos hivatalos látogatásra érkezett a Magyarországi Baptista Egyház elnökségének meghívására.




Navracsics: megszabadulnak az önkormányzatok a "muszájfeladatoktól"

Navracsics Tibor szerint finiséhez érkezett az államigazgatási reform. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter úgy látja: 2014 tavaszán kijelenthető lesz, hogy a magyar állam teljesen megújult. Navracsics Tibor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken azt is mondta, hogy a járási hivatalok létrehozása az államigazgatási reform egyik alapvető pillére, "ezzel ér le az állam lába" a helyi szintre.



Elégedetlenek a kormánnyal az egyházak

Miközben jelentősen megnövekedtek az egyháznak járó állami támogatások a 2010-es kormányváltás óta, Erdő Péter bíboros, a Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a kifizetések késedelmére hívta fel a figyelmet. A bíboros úgy nyilatkozott, hogy, „az összegek nem jönnek”, ami problémát okoz az egyháznak, mert „nincsen olyan tartalékuk, ami ezt a hiányzó részt pótolná”. A kormány ad hoc bizottság felállításával tárgyalná újra a vatikáni szerződést, ami a pénzek elosztását szabályozza.


Egy központból irányítják az állami iskolákat, már a neve is megvan

Az iskolarendszer igazságosabbá válását várja a kormány a köznevelési fenntartói feladatok állami kézbe kerülésétől - emelte ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón, jelezve: az állami fenntartást a nyáron létrejövő intézményfenntartó központ koordinálja majd.





SCD-ügy: több projekttársaságot is perelne az állam

Két és fél milliárd forintot, s annak kamatait követeli a Magyar Állam az SCD Balaton Holding Ingatlanfejlesztő és Befektetési Zrt.-től a Siotour eladása kapcsán; a per pénteken kezdődött meg a Kaposvári Törvényszék gazdasági bíróságán.


Komárom-Esztergom megye összes kórházát érinti az állami átvétel

A legtöbb kórházat Komárom-Esztergom megyében veszi át az állam május 1-jével az önkormányzatoktól. A komáromi, a kisbéri, a tatai, az oroszlányi és a dorogi kórház átvételével az intézményvezetőktől kapott adatok szerint a megyében 1185 aktív ágyból 1016 marad meg, a krónikus ágyak száma 731-ről 846-ra bővül, és több helyen jönnek létre új osztályok, illetve nappali ellátást biztosító részlegek.






Egy céget hozna helyzetbe az állam a röntgenezüsttel

A röntgenfelvételekben található ezüst visszanyerésével milliárdos haszonra is szert tehet az a cég, amelyiknek az egészségügyi kormányzat monopóliumot biztosítana az állami kórházakban és rendelőkben leselejtezett filmek felvásárlására - írta keddi számában a Világgazdaság.


189 milliárdos tartozást vállalt magára az állam

Az állam az év elején 757 volt megyei, illetve fővárosi önkormányzati intézményt vett fenntartásba, amelyek működtetésével összesen 189 milliárd forintos tartozást is magára vállalt - közölte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán, Kolber István, a Demokratikus Koalíció független országgyűlési képviselőjének írásos választ igénylő parlamenti kérdésére reagálva.