Iskola mellett kívánta meg guminőjét az énektanár
Letartóztattak az Egyesült Államokban egy tanárt, mert a helyi iskola közelében "kívánt" meg egy gumibabát. Az 56 éves Daniel Torroll állítólag beteg, ezért nem tudja féken tartani szexuális vágyát.
Letartóztattak az Egyesült Államokban egy tanárt, mert a helyi iskola közelében "kívánt" meg egy gumibabát. Az 56 éves Daniel Torroll állítólag beteg, ezért nem tudja féken tartani szexuális vágyát.
hvg.hu
Tim Pawlenty, Minnesotai állam volt republikánus kormányzója vasárnap visszalépett a pártja hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől, miután egy nappal korábban csak a harmadik helyet tudta megszerezni az iowai próbaszavazáson.
MTI
Detroit nemcsak kezdeti sikereit, hanem a több mint 50 éve tartó agóniáját is az autógyártásának köszönheti. A tartós munkanélküliség és az elszegényedés miatt az emberek 1967 júliusában utcai harcok útján próbálták bajaikat kifejezni. A nincstelenséget jól szemlélteti az a tény is, hogy míg 1950-ben 1,8 millió ember élt a városban, addig tavaly már csak 910 ezer fő.
hvg.hu
Alkotmányellenesek a Barack Obama amerikai elnök által elfogadtatott egészségbiztosítási reform egyes intézkedései - állapította meg 26 állam közös keresete alapján pénteken Atlantában egy szövetségi fellebbviteli bíróság.
MTI
Az amerikai szövetségi költségvetésben 129,38 milliárd dolláros hiány keletkezett júliusban, ezzel a folyó költségvetési év első tíz hónapjának deficitje 1100 milliárd dollár volt.
MTI
Rémálomként élik meg a svájci devizahitelben eladósodottak a mostani napokat, legyenek magánszemélyek, vagy akár települési önkormányzatok. Az amerikai államadósság megemelése körüli kiélezett vita nagyon jól érzékeltette: a mostani egymással nagyon sok szállal összefonódott világban, különösen annak fejlettebb részében igencsak viszonylagossá vált a belpolitika fogalma - írja Nagy Attila Tibor politikai elemző.
hvg.hu
Rendkívül izgalmakat élt át a világ az Egyesült Államok politikusainak köszönhetően az elmúlt hetekben. A tét hatalmas volt: az adósságplafon szinten tartásával a világ leghatalmasabb gazdasága technikailag fizetésképtelen lett volna. Bár ennek beköszöntére valójában igen kevés esély volt a létrejött megállapodás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket - olvasható a Diplomaci blogon.
hvg.hu
Egyre valószínűtlenebbnek tűnik az Egyesült Államok csődje, viszont még mindig kérdéses a hétfő reggelre összerakott pénzügyi megállapodás támogatása a törvényhozásban. Kommentárok szerint a tervezet elfogadása sem jelent hosszú távú megoldást, az ország jó hírnevén pedig már megesett a csorba.
MTI
MTI
hvg.hu
A jelenlegi probléma nem gazdasági természetű, hanem egyszerűen politikai: az amerikai kormány ügyetlen, az ellenzék egy része pedig túl dogmatikus - véli a Véleményvezér blog szerzője.
hvg.hu
Hivatalosan is megegyeztek egymással a csapattulajdonosok és a játékosok az új kollektív szerződés ügyében, így késedelem nélkül kezdődhet meg az NFL 2011-es szezonja.
hvg.hu
Aggodalmát fejezte ki kedden a magyar alkotmányozással, a média helyzetével és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár a képviselőház külügyi bizottságának európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó meghallgatásán.
MTI
David Wu demokrata képviselő, akit azzal vádol egy 18 éves nő, hogy az akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele, kedden bejelentette, hogy lemond a mandátumáról.
MTI
Kemény szavakkal ítélték el a pénteki oslói merényletet az Egyesült Államokban, illetve Brüsszelben, az Európai Unió részéről.
MTI
Az USA-ban 800 törvényt nagyvállalatok írtak. De most lelepleződtek.
hvg.hu
A spottr.hu oldal bejegyzésében csodálatos panorámaképek láthatók.
hvg.hu
Tudják, hogyan kell puszta kézzel megölni az ellenséget, de meg kell tanulniuk, hogyan tegyék ugyanezt egy tehénnel vagy kecskével, hogy afgán ételeket készíthessenek: az amerikai különleges erők tagjainak tanulmányozniuk kell a hentesség alapjait, hogy jobban elvegyülhessenek a helyi lakosok között.
MTI
Az Egyesült Államok damaszkuszi nagykövete a szíriai kormányerők által ostromlott Hamába utazott csütörtökön, hogy a helyszínen fejezze ki együttérzését a város Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen tiltakozó lakosságával.
MTI
Az Amerikai Egyesült Államok az egész világon a szabadság kiteljesedésének szimbóluma - mondta Schmitt Pál szerda este Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, a transzatlanti hét alkalmából rendezett Szabadság-vacsorán.
MTI
New York állam lett Amerika hatodik és egyben legnépesebb szövetségi állama, ahol szabadon köthetnek házasságot az azonos neműek: az erről szóló törvényt helyi idő szerint péntek este szavazta meg az állam republikánus többségű szenátusa.
MTI
A világ legelképesztőbb vidámparkja egy 350 méter magas torony tetején található - olvasható a Toochee blogon.
hvg.hu